nlc.hu
Aktuális
A pozsonyi gyilkosnak már az apja is ölt.

Rettenetes család: a pozsonyi gyilkosnak már az apja is nőket ölt

Jozef Hanuska két nőt megfojtó apját 1980-ban még simán kivégezték.

A brutális pozsonyi gyilkosság elkövetőjének családi háttere sem éppen makulátlan. A 48 éves nő belső szerveit kivágó Jozef Hanuska apja Štefan Pantl, a pozsonyi fojtogató. Pantl 1979-ben fojtott meg két nőt, ezért 1981-ben a bitóra került. A Bumm.sk szerint Pantl 25 éves korában gyilkolt meg két nőt, miután azok nem akartak szexelni vele. A férfit

gyilkosság, nemi erőszak és lopás miatt 1981-ben kivégezték.

Pszichiátere szakvéleményében olyan szexuális agresszornak nevezte, aki rosszul viseli a visszautasítást. Figyelmeztetett, hogy a genetikai hajlama 50 százalékos eséllyel örökölhető. Pantl fiát, a 47 éves, szakácsként dolgozó férfit azzal gyanúsítják, hogy 48 éves élettársa testét felnyitotta,

Rettenetes család: a pozsonyi gyilkosnak már az apja is nőket ölt

belső szerveit egy vödörbe dobta, szívét kivágta

és a földön hagyta, az arcát, a mellkasát és a combját pedig megvagdosta. Jozef Hanuska egyelőre előzetesben van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top