nlc.hu
Aktuális
Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni

Életveszély: több százezer forintba kerülhet, ha rámész a Balaton jegére

A Balaton jege csak két-három centiméteres és nem is fog tovább hízni.

A Balaton jege alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra. A következő napokban sem várható a jégréteg hízása, hiszen napközben 3-4 Celsius-fok várható és éjszaka sem lesz -4 foknál hidegebb a Balaton mellett. Az állóvizek jege akkor tekinthető szilárdnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert. Most eleve csak a parti sáv egyes részein és a kikötőkben van jegesedés – írja a police.hu.

Életveszély: több százezer forintba kerülhet, ha rámész a Balaton jegére

Jövő héten az enyhe melegfront és a szél hatására

a jég tovább mosódik, törik, vagy teljesen el is tűnhet. A bejegyzés emlékeztet arra, hogy egy jeges vízből mentett embert nem szabad azonnal túlfűtött, meleg helyre vinni, fokozatosan kell felmelegíteni a testét, a vérkeringését normál módon beindítani, de előzőleg meg kell szabadítani őt átázott ruháitól. A bajbajutottat minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni.

A szabad vizek jegén tilos éjszaka

és korlátozott látási viszonyok között vagy járművel tartózkodni. A kikötők és veszteglőhelyek területére bemenni és a folyóvizek jegén tartózkodni sem szabad – utóbbit már csak saját jól felfogott érdekünkben sem.
A rendőrök fokozottan ellenőrzik a vízpartokat és ha úgy alakul, figyelmeztetnek vagy büntetnek is. 6500-tól 65 000 (ismételt elkövetés esetén 90 000) forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki, vagy akár

200 000 forint bírsággal járó szabálysértési eljárást

indíthatnak. A közterület-felügyelő, a halőr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője is ugyanúgy intézkedhet, mint a rendőr.

Ha bármilyen, jéggel kapcsolatos veszélyhelyzetet látunk (beszakadás, süllyedés), azonnal értesíteni kell a 112-es segélyhívón a vízirendészet járőreit, vagy segítséget kérni a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 1817-es vízi segélyhívóján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top