Több mint 36 millió forint értékben lopott műszaki cikkeket egy román bűnbanda Zalaegerszegen 2021 októberében. Romániában fogták el őket, a magyar ügyészség most emelt vádat ellenük lopás bűntette miatt.
Az épület falát kibontva jutottak be egy üzlet raktárába, ott pedig felfeszítették a nagyobb értékű műszaki cikkek tárolására szolgáló, és külön ráccsal védett raktár belső ajtaját, majd onnan táskákba pakoltak be mobiltelefonokat, tableteket, fülhallgatókat és okosórákat – derült ki az RTL Híradó riportjából.
Mikor végeztek, harmadik társuk – aki addig őrködött – odaszaladt hozzájuk, hogy segítsen a cipekedésben. Ezután drótvágójukat, feszítővasukat, de még az elemlámpájukat is hátrahagyva elhajtottak.
A bűnbanda tagjai tagadják a bűnösségüket. A raktárból ellopott eszközök nem kerültek elő, a falbontással pedig 7 millió forintos kárt okoztak.
Kiderült azonban, hogy hasonló módszerrel fosztattak ki előtte már több elektronikai áruházat Spanyolországban, Ausztriában, Szlovákiában és Romániában is.
Ha bűnösnek találják őket, akár 8 évre is rács mögé kerülhetnek.
Kiemelt fotó forrása: Magyarország Ügyészsége / Facebook – videó