nlc.hu
Aktuális
Így halad a magyar űrhajósjelöltek felkészülése

Az USA-ban kapnak centrifugaképzés a magyar űrhajósjelöltek

Kiderült, hogy halad a felkészülésük.

A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogram 4 magyar űrhajósjelöltje – Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András – részt vehetnek a harmadik kiképzési fázisban is. Az elsőben az űrkutatás történetével, az űrügynökségek tevékenységével, illetve a küldetéssel ismerkedtek, majd a másodikban az utazás során szükséges tudományágakba – kozmológia, földtan, rakétafizika, élettan – kaptak betekintést. A kiképzés harmadik fázisában a jelöltek szakmaspecifikus ismereteket szereznek például a nemzetközi űrállomásról, és bekapcsolódnak a kutatás-fejlesztési munkába is.

magyar űrhajósjelöltek,

Szakály András, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Schlégl Ádám (b-j) űrhajósjelöltek – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Már mind a négyen megszerezték a kisrepülőgépes szakszolgálati engedélyüket, novemberben műrepülő gyakorlatot is végeztek, fizikai felkészülésük során úszóedzéseken vesznek részt, és dietetikus követi nyomon táplálkozásukat.

Mint az MTI írja, hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol további képzések várnak rájuk. Az egyik legfontosabb a centrifugaképzés lesz, amelynek során szimulálni fogják, hogy pontosan milyen erőhatások érik az embert a felbocsátás során. Ezen kívül az űrállomás moduljaival, eszközeivel ismerkednek meg egy életnagyságú modell segítségével, de a mikrogravitációs környezetben való elsősegélynyújtásra is kiképzik őket.

A Kossuth rádió Irány az űr! című műsorában arról is beszéltek, hogy a 30 napos tartózkodás idejére tervezett tudományos kísérleteket nemsokára elkezdik betanulni. Ezek egy részének a közelmúltban zárult le a pályázata, így még zajlik a kiválasztás és a döntés arról, hogy pontosan melyek kerülnek a programba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top