Gyárfás Tamás szerint irracionális azt hinni, hogy köze volt a Fenyő-gyilkossághoz

F.C. | 2024. Február 13.
Állítása szerint nem állt érdekében a médiacézár meggyilkoltatása.

Mint ismert, Gyárfás Tamást bűnsegédként 7 év fegyházbüntetésre ítélte a Fenyő János 26 évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított büntetőperben múlt héten a Fővárosi Törvényszék. A 74 éves médiavállalkozó, sportvezető az ítélethirdetés után 4 nappal az ATV Startban nyilatkozott először. Azt mondta, irracionális azt hinni, hogy köze volt a Fenyő gyilkossághoz. Hangsúlyozta, nem akart megszólalni a bírósági ítélet után, a szereplést végül mégis azért vállalta, mert úgy érzi, az ügyével kapcsolatban sok a téves közlés a sajtóban.

Gyárfás Tamás (elöl balra), valamint a másodrendű vádlott, Portik Tamás (elől, jobbra a második) a büntetőperük tárgyalásán 2024. február 8-án – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az egyik ilyen szerinte, hogy elterjedt: széttárta a karját, amikor Portik Tamás Fenyő János megöléséről beszélt neki. Állítja, Portik szándékával sosem azonosult.

Az egykori televíziós producer azt is mondta, hogy a bíróság döntését nem akarja minősíteni, arra számít, hogy másodfokon kiderül az igazság.

Arra a kérdésre, hogyhogy nem tudta az elmúlt 25 évben eloszlatnia maga körül a pletykákat, Gyárfás azt reagálta, hogy élte az életét, próbált nem törődni a szóbeszéddel.

Állítása szerint Portikkal egyetlen pénzügyi kapcsolata volt: 2004. augusztus 11-én ingatlant cseréltek.

Exit mobile version