Naponta két-háromezer alkalommal utal egy-egy forintot a magyar állam bankszámlájára egy péceli édesapa, aki így fejezi ki elégedetlenségét egy bírósági ítélettel szemben – írja a Blikk.
Kálmánt 480 ezer forintra büntették, mert volt párja feljelentette zaklatás miatt. Miután szakítottak, hosszú időn át nem tudtak megegyezni kisfiuk láthatásáról, és a férfi naponta próbált beszélni a gyerek anyjával, aki végül feljelentette. Kálmán nem akar kibújni az ítélet alól, de azt sérelmezi, hogy a tárgyalásról nem értesítették, csak az ítéletről.
Ezért tavaly nyár óta egyforintos tételekben fizeti a csaknem félmilliós összeget. Előre beállította a netbankján az utalásokat, és olyan csomagot választott, amelyben az átutalások költségei elhanyagolhatóak. A közleménybe az ügyiratszám mellett kommentárokat is küld.
Mostanáig a pénz felét átutalta, de nemrégiben a törvényszék értesítette, hogy egy hónapon belül be kell fizetni a fennmaradó összeget. Felmerült benne, hogy az utalások számát ezért megemeli napi 20 ezerre, de az is lehet, hogy végül egy összegben törleszt.
Az apróban fizetés egész népszerű bosszú, volt, aki 30 kilónyi aprópénzben kapta meg az utolsó fizetését.