nlc.hu
Aktuális
Vizsgálják a gyermekotthonok vezetőit

Pszichológiai vizsgálatot rendeltek el a gyermekotthonok vezetőinél

A szexuális devianciákat is nagyító alá veszik.

Mostantól szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálat a gyermekvédelmi intézményvezetők, valamint helyetteseik kinevezésének és foglalkoztatásának feltétele – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. Emlékeztetett arra, hogy kormány több szigorítást is végre akar hajtani a gyermekvédelmi intézményekben, hogy soha többé ne essen bántódásuk a gyermekeknek sehol, így az intézmény falain belül sem. A most elinduló pszichológiai alkalmassági vizsgálat pedig az első szigorítás – jegyezte meg az államtitkár.

Mint az MTI írja, teljes körű vezetési, személyi kompetenciákat, valamint szexuális devianciákat, függőségeket is vizsgálnak minden gyermekotthon vezetőjénél és helyettesénél. Amint hatályba lép a kormányrendelet,

megkezdődnek a vizsgálatok, amiket nemcsak az új kinevezéseket megelőzően, hanem a jelenlegi intézményvezetők esetében is elrendelnek.

A pszichológiai alkalmassági vizsgálat a Pintér Sándor belügyminiszter által jóváhagyott szakmai protokoll alapján történik majd, és azt minden intézményvezető és -helyettes esetében kétévente ellenőrzik. A belügyminiszter meghatározza a gyermekvédelmi intézményvezetőktől elvárt vezetői kompetenciákat is, amelynek vizsgálata szintén része lesz a bevezetendő pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak.

Vizsgálják például

  • az általános pszichés állapotot
  • az érzelmi-indulati kontrollt
  • a pszichés terhelhetőséget
  • a stresszel megküzdés képességét
  • a felelősségtudatot
  • a kóros függőségeket (például játékszenvedélyt, alkoholfüggőséget, drogfüggőséget)
  • az öngyilkosságra való hajlamot
  • szexuális devianciákat 

A gyermekotthonokra vonatkozó kiterjedő vizsgálat mellett készül már a második gyermekvédelmi törvénycsomag is, valamint tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek. „Pedofiloknak nincs kegyelem, és nem lehet őket szabadlábra helyezni sem” – hangsúlyozta Rétvári Bence, aki a bicskei gyermekotthon ügye kapcsán elmondta, hogy a gyermekeket molesztáló V. Jánost úgy nevezte ki a fővárosi önkormányzat a gyermekotthon igazgatójává, hogy tudhatták róla, hogy homoszexuális és szexuálisan aberrált.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top