nlc.hu
Aktuális

Heten megerőszakolták Indiában, többmilliós kártérítés kap a spanyol turistanő

Attól tartanak az országban, hogy a külföldiekkel szemben elkövetett nemi erőszak súlyos károkat okozhat a turizmusnak.

Egymillió rúpia (átszámítva 4,37 millió forint) kártérítést ítélt meg egy indiai bíróság egy spanyol-brazil nőnek, aki ellen csoportos nemi erőszakot követett el több férfi Dzsarkhand állam területén – számolt be az MTI. A 28 éves Fernanda a 64 éves párjával, Vicente-vel egy világutazás keretében járt turistaként Indiában, és egy, a netre feltöltött videóban számoltak be bántalmazásukról és a csoportos nemi erőszakról. „Megtámadtak és megvertek bennünket a sátorban, kést szorítottak a nyakunkhoz, a páromat pedig 7 férfi megerőszakolta” – mondta Vicente a felvételen.

A bántalmazott turistákra egy rendőrjárőr talált rá. Kórházba szállították őket orvosi vizsgálatra, és ott bizonyosságot nyert, hogy nemi erőszak történt. A rendőrség 5 férfit vett őrizetbe az ügyben.

A spanyol pár évek óta motorkerékpárral járja a világot, élményeiket pedig több mint 240 ezer követőjükkel osztják meg a közösségi médiában. Az India Today című napilap rámutatott, hogy a külföldi turistákkal szemben elkövetett nemi erőszak negatív fényben tünteti fel Indiát, és súlyos károkat okozhat a turizmusnak.

A nők elleni szexuális támadásokról szóló jelentések mindennapossá váltak az országban. Az 1,4 milliárd lakosú Indiában a hivatalos statisztikák szerint naponta átlagosan 86 nő vagy lány ellen követnek el nemi erőszakot. Ebbe a számba nem tartoznak bele azok, akik nem tettek feljelentést a rendőrségen támadóik ellen. Nőjogi aktivisták szerint India patriarchális társadalma felelős azért, hogy rengeteg nő nem tesz jelentést az őket ért erőszakról. Az aktivisták továbbá a rendőrséget is hibáztatják, emellett meglátásuk szerint a bíróság nem kezeli megfelelő komolysággal a szexuális erőszak eseteit, és számos intézkedésre váró vádirat elévül a bírósági akták között.

Mint ismert, pár éve az indiai parlament a nemi erőszakot a korábbinál szigorúbban büntető törvényt fogadott el. A jogszabály értelmében az áldozatukat megölő erőszaktevők halálbüntetést is kaphatnak. A törvény válasz arra az országszerte hatalmas felháborodást kiváltott esetre, amikor férfiak egy csoportja egy autóbuszon megerőszakolt egy diáklányt, aki később belehalt sérüléseibe.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top