Ismerőse helyett akart forgalmi vizsgázni egy férfi Veszprémben, csúnyán lebukott

F.C. | 2024. Március 10.
A rendőrök is megjelentek a járművizsgán.

Más helyett ugrott be forgalmi vizsgázni egy 41 éves férfi Veszprémben, de lebukott – számolt be az RTL Híradó. Betegségére hivatkozott és ezért arcmaszkban akarta letenni a jogosítványt. A vizsgabiztosnak feltűnt, hogy “valami nem teljesen kerek”, ezért megkérte, hogy egy pillanatra vegye le a maszkot az arcáról. Az lett neki gyanús, hogy a vizsgázó friss sofőr-jelöltként túl profi, mintha már évek óta vezetne. Amikor levette a maszkot, akkor szembesült azzal a vizsgabiztos, hogy tényleg nem az ül a volánnál, akinek a személyi igazolványát nézi.

Rendőrt hívott. A férfi végül bevallotta, hogy egy 15 évvel fiatalabb ismerőse helyett ugrott be vizsgázni. Mivel felmerült a gyanú, hogy az oktatóval közösen követték el a bűncselekményt, mindkettőjüket előállították. Gyanúsítottként hallgatták ki őket, közokirat-hamisítás bűntette miatt kell felelniük.

Egy, az RTL Híradónak nyilatkozó helyi autósiskola vezetője megdöbbent az eseten. Azt mondta, 40 éves pályafutása alatt még nem találkozott ilyennel. “Ez egy elítélendő cselekmény, ami aláássa az amúgy is nehéz helyzetben lévő szakmai megítélésünket” – hangsúlyozta Gulyás Péter.

Az oktató akár végleges eltiltást is kaphat, és az sem kizárt, hogy az, aki helyett más vizsgázott volna, soha nem szerezhet jogosítványt. 

Külföldön már történt hasonló eset. Egy, Belgiumban élő, ghánai férfi miután 12-szer megbukott a KRESZ-vizsgán, dublőrt bérelt fel, hogy helyette vizsgázzon le az autóvezetési vizsga elméleti részén. Több mint egy éve küzdött a jogosítvány megszerzésével Belgiumban. A bevándorló férfi ugyan már szerzett jogosítványt a hazájában, de Belgiumban nem vezethetett a ghánai autóvezetési engedélyével, az elméleti vizsga pedig komoly fejfájást okozott neki. Fizetett egy, már jó ideje Belgiumban élő kongóinak, ám a vizsgáztató kiszúrta, hogy nem stimmel az arcuk. Mindkettőjüket őrizetbe vették. A ghánai férfi közokirat-hamisítás miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, dublőrét pedig 200 óra közmunkára ítélték.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version