Történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi, ugyanis a magyar férfi kézilabda válogatott a tatabányai olimpiai selejtezőn legyőzte Tunéziát és Portugáliát is, ezzel pedig biztosították részvételüket az idei párizsi olimpián. A vasárnapi meccset megelőzően a csapat négygólos vereséget szenvedett Norvégiától a selejtező második fordulójában. Ugyan tisztában voltak azzal, hogy győzelem esetén sem vehető biztosra az olimpiai kvóta megszerzése, azonban a meccs elvesztése után egyértelművé vált, hogy csak akkor kvalifikálhatnak az olimpiára, ha legyőzik Portugáliát.
A szoros mérkőzés után egy nem várt fordulat következett
Már a mérkőzés első öt percében 4-2-re vezetett a magyar válogatott, azonban az izgalom még csak ezután kezdődött. Szinte egyáltalán nem lehetett megtippelni, hogy mi lesz a találkozó végkimenetele, így nem csoda, hogy minden szem a pályára, illetve a képernyőre szegeződött. A két csapat fej-fej mellett haladt, néha döntetlen, olykor pedig 2-3 gól különbséggel. Nem csoda, hogy az izgalom a tetőfokára hágott, amikor nyolc perccel a mérkőzés vége előtt 24-24-et mutatott az eredménytábla. És ekkor jött a pillanat, amire senki sem számított… A 21 éves jobbszélső, Imre Bence a meccs utolsó 10 percében 9 rálövésből 9 gólt szerzett. A meccs végén a fiatal játékos szinte alig bírt megszólalni, mivel a közönség az ő nevét kántálta. Bodó Richárd és Lákai Máté mellett, Imre Bencét választották meg a mezőny legjobbjának, mivel góljai meghozták a várva-várt olimpiai kvalifikációt. A magyar válogatott legutóbb Londonban szerepelt az olimpián, így tizenkét év után ez az első alkalom, hogy újra megmérettethetik magukat az ötkarikás versenyen.

Imre Bence a a 2024-es férfi EHF Európa-bajnokság utolsó fordulójában (Fotó: Getty Images)
„A magyar férfiválogatott újra ott lehet az olimpián, hihetetlenül boldog vagyok, hogy ezt elértük” – nyilatkozta Imre Bence a Magyar Kézilabda Szövetségnek, majd hozzátette azt is, miszerint a norvégok elleni vesztes meccs után a szövetségi kapitány, Chema Rodriguez azt mondta, hogy büszke a csapatra.
Ezt soha nem fogom elfelejteni, sosem kaptam még ilyen élményt, ezért örökre hálás leszek
– mondta.
De ki is valójában az a fiú, aki győzelemre vezette a magyar válogatottat?
Imre Bence válogatott kézilabdázó már egészen kiskora óta ott a sport közelében él. Édesapja az olimpia ezüstérmes, illetve világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívő Imre Géza, míg édesanyja az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó Kökény Beatrix, aki korábban szintén a Ferencváros színeiben versenyzett, így a 21 éves játékos kötődése a klub iránt vélhetően már jóval az igazolása előtt elkezdődhetett.
„A szüleimmel kapcsolatban annyit emelnék ki, hogy előzetesen azt mondtam nekik, remélem, csak Tokió maradt ki 28 év alatt a családunk életéből, 1996 óta ugyanis valamelyikük mindig ott volt az olimpiákon” – idézte a Nemzeti Sport a mérkőzés legjobbjának választott Bencét.
Hihetetlen teljesítménye és 9/9-es mutatója ellenére a fiatal játékos szinte minden nyilatkozata tükrözi azt a szerenységet és alázatot, amit a játéka során is képvisel. Erről tett tanúbizonyságot az ellenfelükről tett nyilatkozata is:
„Csodálom a portugálok játékát, a Costa testvérekkel sokat találkoztam az utánpótlás-versenyeken, folyamatosan egymás ellen játszottunk, szenzációs kézilabdázók. A 2022-es Eb-n egy góllal nyertünk ellenük, akkor is kemény meccset vívtunk velük” – mesélte.
A Ferencváros utánpótlásától egészen a világ legjobbjai közé menetelt
Bence pályafutását 6 évesen kezdte a Bp. Elektromos SE csapatában, majd pár évvel később, azaz 2013-ban csatlakozott a Ferencváros utánpótlásához. A kézilabdázó mindössze 16 éves volt, amikor bemutatkozott az NB I-ben, azóta pedig megállás nélkül menetel a felnőttcsapatban, ahol eddig több mint 300 gólt szerzett. Bencének lehetősége volt az Európa-liga nyolcaddöntőjében is játszani, továbbá a januárban megrendezett németországi Európa-bajnokságon a mérkőzés egyik legjobbja volt. Az ezt megelőző évben pedig junior-világbajnoki ezüstérmet nyert.
Nem meglepő, hogy a jobbszélső poszton játszó játékosra már most rengeteg klub lecsapna, így nem okozott nagy meglepetést, amikor március 7-én az FTC-Green Collect kézilabdacsapata bejelentette a játékos átigazolását. Imre Bence nyártól a világ egyik legjobb csapatában, a THW Kielnél folytatja majd pályafutását.
Imre Bence a német klubnak úgy nyilatkozott, miszerint a Kielbe való költözés lesz a pályafutásának legnagyobb kihívása, azonban úgy érzi, hogy készen áll a kihívásra és az ezzel járó felelősségre is. Szilágyi Viktor, a THW Kiel ügyvezető igazgatója hozzátette:
Imre Bencével Európa egyik legtehetségesebb jobbszélsője játszik majd nálunk