Kengurut, ormányos medvét hirdetett eladásra a neten, de csak a pénzt csalta ki

F.C. | 2024. Április 08.
Százezrekkel vert át többeket, felfüggesztett börtönt kértek rá.
Egy Bennett-kenguru

A Fonyódi Járási Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy alföldi férfival szemben. Az elkövető internetes hirdetései és ajánlásai alapján károsított meg négy olyan személyt, akik Magyarországon egzotikusnak számító állatokat szerettek volna vásárolni – számolt be ugyeszseg.hu.

A férfi – aki rendelkezett állatkerti gondozói tapasztalattal, és jártas volt a más földrészekről származó emlősök tartásában – az egzotikus állatokkal foglalkozók körében többek között arról volt ismert, hogy be tud szerezni ilyen egyedeket külföldről. 2022-ben anyagi nehézségei támadtak, ezért csalárd módszerhez folyamodott.

Egy kenguru beszerzéséért 84 ezer forintot kért el előlegként, februárban két ormányos medvéért 200 ezer forintot, márciusban ismét egy kenguruért 90 ezer forintot, míg májusban két kapibaráért 115 944 forintot, de egyik esetben sem teljesített, sőt az előlegeket sem utalta vissza.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a csalóval szemben.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version