Egy fiatal dunántúli nő a nyíregyházi DM-ben tanította lopásra kisgyermekeit. A biztonsági kamera felvétele szerint a drágább árucikkeket elrejtő tolvaj nőnek a gyerekei is segítségére voltak – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. A többgyermekes, fiatal anyuka kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt áll bíróság elé.
A vádirat szerint az átmenetileg Nyíregyházán tartózkodó fiatal nő
tavaly májusban bement egy belvárosi drogériába három kiskorú gyermekével együtt azért, hogy segítségükkel termékeket lopjon. A család egy óra hosszat tartózkodtak az üzletben, majd közel 40 ezer forint értékben napszemüvegeket, arckrémet és egyéb dekor kozmetikumokat loptak el. A nő gyermekei ruházata mellett a
nála lévő táskába és kabátjába rejtette az árukat.
A kicsik végig figyelemmel kísérték anyjuk tevékenységét, segítségére voltak az elvenni kívánt tárgyak elrejtésében, maguk is tettek el árucikkeket az anyjuk táskájába. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a gyermekei erkölcsi fejlődését veszélyeztető anyára, pártfogó kirendelése mellett.