nlc.hu
Aktuális
Verőcei hajóbaleset áldozata, E. Diana

Verőcei hajóbaleset: újabb holttest került elő a Dunából

A 28 éves E. Diana is a verőcei hajóbaleset áldozata.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook oldalán tette közzé a szomorú hírt, hogy megtalálták a verőcei hajóbaleset negyedik halálos áldozatát is. A rendőrség szerint

Sződligetnél került elő E. Diana élettelen teste

a Dunából. A fiatal nő 39 éves bátyja, Adrián szintén az értelmetlen tragédia áldozta lett.

 

A 28 éves nő megtalálása után még további három embert keres eltűntként a rendőrség, önkéntesek bevonásával.

A Heidelberg nevű szállodahajó Budapest felől Komárom irányába, hegymenetben közlekedett szombaton este. 

Verőcei hajóbaleset: újabb holttest került elő a Dunából

Vele szemben érkezett egyik sértett által vezetett kisgéphajó hét utasával. A motorcsónak vezetője a folyó teljes szélességét kihasználva,

indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította járművét.

A szállodahajó automata vezérléssel haladt, miközben a férfi a jobb parttól kisgéphajójával egyenesen a szállodahajó felé kormányzott.

A szállodahajó orrához érkezve hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, nagy sebességgel nekiütközött.

A verőcei hajóbaleset után a motorcsónakban lévő nyolc személy közül egy ember tudott a partra úszni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top