nlc.hu
Aktuális
Viharos széllökések és jégeső is érkezik a hétvégén

Viharos széllökések és jégeső is érkezik a hétvégén

Ezen a hétvégén sem ússzuk meg kisebb-nagyobb esőzések nélkül, sőt az ország nyugati részén a záporok és zivatarok mellett még intenzív zivatarok kialakulására is számítani kell. 

Szombaton leginkább a Dunántúlon és az északi, északkeleti vidékeken lehet zivatarokra számítani, itt átmenetileg viharos széllökések sem lesznek ritkák, ahogyan a felhőszakadás sem. Főleg északnyugaton, az ismétlődő cellákból várható nagy mennyiségű eső, amelyet még jégeső is kísérhet, figyelmeztet a met.hu. 

A Dunántúlon még éjszaka is több helyen eshet az eső, vasárnap pedig továbbra is kísérnek bennünket a zivatarok, de már kisebb számban és területen. Elsősorban ekkor is a Dunántúlon, annak középső és nyugati részén, illetve az Északi-középhegység nyugati felén lehet számítani ezekre szintén intenzív csapadékkal, viharos széllel és jégesővel kísérve akár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top