nlc.hu
Aktuális
A hajánál fogva rángatta diákját egy borsodi tanárnő, megrovást kapott

A hajánál fogva rángatta diákját egy borsodi tanárnő, megrovást kapott

Rendszeresen zaklatták tanítványai a fiatal pedagógust.

A hajánál fogva rángatta végig az osztálytermen az egyik 13 éves diákját egy tanár a Borsod vármegyei Kesznyétenen, mert trágárul beszélt vele. A lány hangosan sikított fájdalmában, miközben a tanára megtépte. A konfliktus onnan indult, hogy a lány a tanóra közben a telefonját nyomkodta, ezért a pedagógus megkérte, hogy adja neki oda, ez pedig először veszekedéssé, majd verekedéssé fajult, amit a lány egyik osztálytársa videóra vett. A történtek után a bántalmazó tanárt a Mezőkövesdi Tankerületi Központ felmentette az állásából, az ügyben rendőrségi eljárás is zajlott.

Mindez még tavaly áprilisban történt, a bíróság csak most döntött az ügyben. A tárgyalás során kiderült, hogy a tanulók rendszeresen zaklatták a pedagógusokat, legfőképpen a fiatal tanárnőt. “Emberi méltóságomban aláztak meg rendszeresen. (…) Tönkretették egyes holmijaimat. Mindenfélével dobáltak: ételmaradékkal, papírgalacsinnal, tankönyvvel” – panaszolta.

Ezt vette figyelembe a bíróság, amikor elítélte a pedagógust, aki a lehető legenyhébb büntetést kapta – számolt be a Tények.

A diákja bántalmazása miatt csupán elmarasztalta a bíróság a tanárnőt: megrovásban részesítette. “Napi szintű probléma volt, hogy a pedagógusoknak nem adják meg a tiszteletet” – indokolta az ítéletet a bírónő.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Képünk illusztráció Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top