Tagadja a bűnösségét az a görögkatolikus pap, akit 5 kiskorú molesztálásával vádolnak. A férfi amúgy házas és gyerekei is vannak.
Több Hajdú-Bihar vármegyei településen is tartott hittanórákat, és – a vád szerint – ilyenkor zaklatta a tanítványait. Simogatta a kislányok combját, mellét és fenekét is. Egyikük édesanyja korábban nyilatkozott is a Tényeknek, elmondta, hogy mennyire félt a lánya a paptól: “Azt mondta, hogy elege van, hogy fogdossa őt. Szexuálisan molesztálta a lányomat”.
A férfinak volt olyan tanítványa is, akit kocsikázni vitt az óra helyett. Amikor a lány 16 éves lett, az atya egyre jobban közeledett felé. A neten is megkereste, írt neki. Arra kérte a kamaszt, hogy küldjön neki meztelen képet.
A pap lelkigondozóként lakásotthonhoz is kijárt, ahol szintén közeledett a kislányokhoz.
A Tények beszámolója szerint az ügyészség 12 évet kért a férfira. Az ügy tárgyalására várhatóan szeptemberben kerül sor.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock