Az emberi csontváz 206 csontjának mindegyike meglehetősen rugalmas. Ha eltörnek egy egészséges ember csontjai, jó eséllyel összeforrnak, a fog azonban, bár szerkezete és alapanyaga szinte megegyezik az emberi csontéval, nem képes erre. Egy komolyabb fogsérülés tehát jó eséllyel a fog elvesztését jelentheti.
Úton van azonban Földünk első olyan gyógyszere,
ami képes lehet az emberi fog újjáépítésére. Japán kutatók a tervek szerint szeptemberben már embereken fogják tesztelni, olyan felnőtteket is bevonva, akiknek legalább egy őrlőfoga hiányzik – írja az Unilad. A projekt Kacu Takahasi professzor vezetésével egy, az USAG-1 génhez kapcsolódó antitestet vizsgált, amiről kimutatták, hogy gátolja görények és egerek fognövekedését. Az még nem biztos, hogy a hatás embereknél is fennáll, de az emberkísérletek hamarosan kiderítik. A kutatócsoport tisztában volt azzal, hogy
az USAG-1 „kikapcsolása” jót tesz a fognövekedésnek.
A görények fogazata az emberéhez hasonló, de már sertéseken és kutyákon is tesztelik az antitesteket. A tanulmány másik szerzője szerint bár a hagyományos sebészet nem alkalmas fogak regenerálására, a molekuláris terápia hatékony lehet a veleszületett fogak reprodukciója során.