nlc.hu
Aktuális

Néhány szavazat döntött a budapesti főpolgármester választás győzteséről

Hosszas huzavonát követően Karácsony Gergely, az eddigi főpolgármester maradhat hivatalában Budapesten.

A szoros eredmény és feltételezett szabálytalanságok miatt, a Vitézy Dávid főpolgármester jelöltet indító LMP fellebbezésére pénteken reggel kilenc órától újra számolták a vasárnap lezajlott budapesti főpolgármester választáson leadott, majd érvénytelennek talált szavazatokat. Az összesítés során érvénytelennek nyilvánított szavazólapok közül a megismételt, sajtó nyilvánossága előtt zajló újraszámlálás végül

körülbelül ötszáz darabot nyilvánított érvényesnek.

A hétfőn hajnalban közzétett, 324 voksnyi különbség először hetven, majd ötvennégy szavazatra olvadt Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester és kihívója, a hosszas kavarás után a Fidesz-KDNP által is támogatott Vitézy között.

választás

választás, fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A végeredményt péntek délutáni ülésén állapította meg

a 12 fideszes és négy ellenzéki tagból álló Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ennek alapján

Karácsony Gergely (Párbeszéd–MSZP–DK) szavazatainak száma 112-vel, az LMP által jelölt, majd a Fidesz által is támogatott Vitézy Dávid szavazatainak száma 395-tel, Grundtner András (Mi Hazánk) szavazatainak száma pedig 53-mal nőtt.

A Karácsony és Vitézy közötti szavazatkülönbség 283-mal csökkent, a hétfőre virradó éjszaka megállapított különbség azonban 324 voks volt, így Karácsony Gergely 41 szavazattal megnyerte a főpolgármester-választást. Az NVB péntek este nyolc óráig nem szavazta meg az erről szóló döntéstervezetet, de az utcán ujjongással és tapssal fogadták Karácsony győzelmét, amit a bizottsági ülésteremből is hallani lehetett. Ezután becsukták az ablakokat – írja a 24.hu. Az NVB péntek este elutasította Vitézy Dávid arra irányuló jogorvoslati kérelmét, amely szerint Újpesten és Erzsébetvárosban meg kellett volna ismételni a választást.

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök délután

közölte, hogy a számos szabálytalanság miatt a választás megismétlését kéri, az újra számlálás eredményétől függetlenül. Vitézy Dávid pedig azt mondta, hogy eredménytől függetlenül elfogadja az NVB pénteki döntését.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top