nlc.hu
Aktuális
Az M3-on sétált és telefonált egy nő - hajmeresztő videó

Az M3-on sétált és telefonált egy nő, hajszálon múlt az élete – videó

Az eset nagyon könnyen tragédiával is végződhetett volna.

Nyugodtan sétált és telefonált egy nő a M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a belső sáv mellett a szalagkorlátnál, csupán pár centire a száguldó autóktól – számolt be a Tények. A videót egy mellette elsuhanó autós rögzítette, és a Bp-i Autósok portál tette közzé.

Egy szakértő szerint a gyalogos ezzel nemcsak a saját életét veszélyeztette, hanem a többi autósét is.

“Az autósokra nézve iszonyatosan nagy veszélyforrást jelent a hölgy, hiszen nem látható. A videón is nagyon nehezen fedezhető fel. 130-as tempónál 1 másodperc alatt 36 métert megy az ember, tehát beleolvadt a környezetbe. Abban a pillanatban, hogy észleli az ember, már késő” – hívta fel a figyelmet Csörgő László, vezetéstechnikai szakértő, aki szerint az eset nagyon könnyen tragédiával is végződhetett volna. A gyalogos kockára tette a saját életét is.

Azt, hogy a nő hogyan került oda, nem tudni. Valószínűleg a szemben lévő benzinkútról sétált át.

Egy, a Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint, ha a gyalogost elgázolják, a sofőrt nem lehet felelősségre vonni.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top