Június elején hatalmas detonáció döntött romba egy érdi házat. Bíró Katalin, a Zsanna-Manna nevű reformédesség megalkotójának a fia és a menye lakott ott, a nemzetközi hírű cukrász pedig éppen náluk vendégeskedett. Egyedül ő élte túl a katasztrófát – írja a Blikk.
“A házban konvektor adta a fűtést, ezen kívül az épületben volt még egy lezárt gázcső is. Pontosan azóta sem tudjuk, mi történt, talán begyújtották a konvektort, hogy ellenőrizzék a működését” – mesélte megtörten a lapnak Katalin.
A detonáció ereje akkora volt, hogy megemelte a ház tetejét, a bejárati ajtót pedig a közelben álló, 20 méter magas fa tetejére repítette. A fia a lezúduló törmelékek alatt lelte a halálát. “A tűzoltóknak 5 órájukba telt, mire megtalálták Lajos testét” – mondta el a gyászoló édesanya.
A menye súlyos égési sérüléseket szenvedett, a kórházban halt meg.
Katalin életét az mentette meg, hogy a konyhában volt a robbanáskor, a légnyomás pedig székestől jó 2 méterre elhajította, így pont nem zúdultak rá a hatalmas faldarabok. Még most sem tudta igazán feldolgozni, hogy elveszítette a családtagjait. Azt remélte, hogy fia és menye viszi majd tovább a céget.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock