nlc.hu
Aktuális
Megszólalt a Donald Trumpra lövő merénylő apja

Megszólalt a Donald Trumpra lövő merénylő apja

A családot zárkózottnak, távolságtartónak és csöndesnek írják le, a férfi apja próbálja megérteni és felfogni, mi is történhetett.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen merényletet követtek el Donald Trump ellen. Az elnök csak könnyebben, a fülén sérült meg, azonban ketten életveszélyesen megsérültek, egy ember pedig életét vesztette.
Időközben azonosította az FBI a merénylőt, aki egy közeli épület tetejéről, nagyjából 130 méterről lőtt rá Trumpra, és akit a mesterlövészek lelőttek, miután tüzet nyitott.

Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images

Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images

Az elkövető a 20 éves Thomas Matthew Crocks volt, aki 2020-ban érettségizett a Bethel Park Középiskolában, és Pittsburgh külvárosában élt.
Egy neve elhallgatását kérő szomszéd elárulta, hogy Crooks a szüleivel élt, a család pedig csendes és magának való volt.

Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images

Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images

Megszólalt a fiatal férfi apja is. A CNN-nek azt mondta, próbál rájönni, hogy mi történt, de nem hajlandó addig részletesebben nyilatkozni, amíg nem beszélt a hatóságokkal.

Szintén megszólalt Crooks nagybátyja is. Azt mondta, évek óta nem beszélt sem Crooks-szal, sem pedig annak szüleivel, de nagyon zárkózott emberekként írta le őket. Mint mondta, annyira régóta nem találkoztak, hogy nem is gondolt már rájuk, olyanok voltak mostanra számára, mint az idegenek. (via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top