„Összeverünk, a párodat halálra erőszakoljuk”: kész hajtóvadászat indult a bántalmazó karateedző névrokonai ellen

Borzalmas üzeneteket kapnak ők is és családtagjaik is, a kommentelőket és üzengetőket az sem érdekli, hogy a párjuk gyereket vár, így is a halálukat kívánják és személyesen vennének elégtételt. Férfiak, akiknek annyi a „bűnük”, hogy ugyanúgy hívják őket, mint a szadista karateedzőt.

A gyerekeket kínzó és nőket erőszakoló jászberényi karateedző története Magyarország egyik legmocskosabb ügye az elmúlt évtizedekből, miközben az egész – és ezzel persze nem bagatellizálni akarjuk – egy teljesen tipikus #metoo-sztori. Adott egy a hatalommal jó viszonyt ápoló férfi, aki úgy érezte, joga van bármit megtennie a rábízott, kiszolgáltatott gyerekekkel, az évtizedes módszeres tortúrára ráfogta, hogy ő csak embert (ha fiúkról volt szó, férfit) nevel belőlük, és most, hogy egy videónak és beszámolók tucatjainak hála lebukott, úgy tesz, mintha nem értené, mi történt, és a legálszentebb érvekkel jön. Közben a hatalom is megvillantotta valódi arcát, nem mintha ez az arc ezen a ponton bárkit meglepne.

Tekintsük át pár mondatban az eddigieket:

Kikerült egy videó a netre, amelyen az látszik, hogy az említett középkorú, elismert, Novák Katalin köztársasági elnök által kitüntetett karateedző egy gyermektáborban, ahol oktató volt, felrúgott egy kisfiút, mert az nem akart felmenni az egyik pályára. A fiú sokáig mozdulatlanul feküdt – ezt már csak az anya elmondásából tudjuk –, mire az edző ráöntött fél liter vizet azzal, hogy „nem vagy te lány”.  A videót azóta eltávolította a Facebook.

Az edző később azt állította, utána összebarátkozott a fiúval, kibékültek, „a tenyerén hordozta”, erre bizonyíték, hogy a tábor után visszajöttek az anyjával, aki beiratta edzésre. Egyébként szívesen bocsánatot kér, és „terápiás jelleggel” játszana, labdázna az udvarukon a fiúval. (De csak miután visszajött a nyaralásából.) Az anya nem tud arról, hogy bocsánatot kért volna a fiától, aki csak később merte neki elmesélni, mi történt, úgy mentek tehát beiratkozni, hogy fogalma sem volt a bántalmazásról. Egyébként nyitott egy nyilvános bocsánatkérésre, és hogy az edző elmondja a fiának, hogy nem hibás, nem tehet semmiről. Abból nem kér, hogy az edző az otthonukban beszéljen velük.

A.Tibor

Halálos fenyegetéseket kapnak a bántalmazó karateedző névrokonai

Az edző elment Spanyolországba nyaralni, eszébe sem jutott lemondani, visszajönni, inkább onnan nyilatkozgatott, és biztosított mindenkit, hogy ez nem menekülés. Kiderült, hogy ez „élete legsötétebb pillanata volt”, eltávolodik a sportvilágtól (ekkor már elvették minden címét és tisztségét, a fekete övet sem használhatja) és belátja, hogy hibázott, de arra megkér mindenkit, hogy a gyerekét hagyja békén. Később arra panaszkodott, hogy „mindenféle előzetes információkérés nélkül ennyi rágalom egy helyen, egy időben, ilyen lincskeltő hangulat alakulhat ki”. Azt külön sajnálja, hogy „elvesztette a bizalmát a miniszterelnök előtt”. Orbán Viktor ugyanis a Kossuth Rádióban azt mondta, „elviselhetetlen, tűrhetetlen és következményekért kiált a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás”, és ilyen emberekre nem szabad bízni a gyerekeinket.

Pócs János fideszes politikus azt nyilatkozta, az edzőt nem véletlenül tüntették ki, a munkájával ezek szerint minden rendben van, csak „volt egy gyenge pillanata, mint mindannyiunknak”. Később azzal magyarázkodott, hogy ettől még nem elfogadható az eset, aztán mindenkitől bocsánatot kért a „helytelen mondata miatt”.

Ahogy ez elterjedt, sorra jelentkeztek az edző áldozatai:

  • Kitálalt egy volt tanítványa, aki azt mondta, mindennaposak voltak a verések, büntetések, a karatecsoport tagjait egymás ellen hangolta, klikkekbe sorolta, manipulálta.
  • Több korábbi tanítványa is beszámolt az edző brutalitásáról, visszatérő helyet volt például, hogy a hajuknál fogva húzta őket végig a padlón.
  • Nádasi Adrienn névvel, arccal vállalta a történetét: elmondta, hogy 17 évvel ezelőtt megerőszakolta a karateedző.
  • Megszólalt a volt „barátnője” is – 19 éves volt, ráadásul a tanítványa, amikor összejött vele a 21 évvel idősebb férfi, ezért az idézőjel –, aki egy klasszikus bántalmazó kapcsolatot festett le, amelyben az edző irányította az élete összes területét és elzárta a barátaitól.

Az edző mindezt tagadja és mindenkit feljelent, aki megszólalt.

Az ügyet a rendőrség vizsgálja, így a férfit már csak A. Tiborként emlegetik és emlegethetjük mi is; ám mivel könnyen azonosítható a – most már – gyanúsított, egy ponton több híroldal leírta a teljes nevét is, amelyet így az egész ország megismert. Mivel az ilyen ügyre egy emberként reagál a magyar társadalom – teljesen jogos felháborodással és  ismerjük jól a magyar közösségimédia-kultúrát, borítékolható volt, hogy A. Tiborra gyalázkodó és fenyegető üzenetek zúdulnak majd a Facebookon.

Zúdulnak is; a fő baj ezzel az, hogy a Facebookon több A. Tibor nevű felhasználó is van, maga az edző ráadásul nincs is köztük. Vagy nem is volt (nyilvános) profilja, vagy törölte, elrejtette magát a botrány kirobbanása után; ezt már nem tudjuk meg. Azt viszont tudjuk, hogy az edző Facebookon megtalálható névrokonai borzalmas üzenetek tucatjait kapják azóta is. Az egyikük pár napja nyilvános posztban fakadt ki a helyzet miatt:

A mai naptól kezdve, aki jelölget és fenyegető üzeneteket küld a családomnak vagy nekem, megteszem a jogi lépéseket! Nem tűröm, hogy egy félreértés miatt a sok olvasni nem tudó analfabéta zaklassa a családom!

A helyzetről sokat elmond, hogy bár a legtöbben együtt éreztek vele, pár kommentelő ezek után is azt hitte, hogy ő az erőszakos edző; az egyikük ráadásul azt gondolta, hogy a bántalmazást titulálja félreértésnek: „Félreértés miatt? Ha az Ön gyerekét rúgta fel így volna egy felnőtt, mint maga azt a kisfiút, akkor is csak leggyintene és felreértésnek titulálná azt nagyvonaliúan???”. Itt derült ki az is, hogy a többi névrokon sem járt jobban, az egyikük jelentkezett a poszt alatt: „Látom más névrokonnál is hasonló a helyzet, mint nálam. Meg sem fordul a fejekben, hogy valószínűleg az, akinek üzeneteket szánják, már fenn sincs Facebookon. Mindegy, hányszor írod ki, hogy nem te vagy az a kretén, nem veszik figyelembe. A kedvesebbnel kedvesebb üzenetek pedig csak jönnek és jönnek…”

Megkérdeztük őket, hogy néznek ki ezek a „kedvesebbnél kedvesebb” üzenetek, milyen érzés volt arra ébredni, hogy záporoznak, és egyáltalán, mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel. Mindkét fenti A. Tibort elértük. Készséggel válaszoltak, főleg azért, hogy segítsenek a többieknek: ha megszólalnak, talán a kommentelőknek és az üzengetőknek is leesik, hogy rossz ajtón kopogtatnak.

Rohadj meg Te Féreg!!! Remélem életfogytot kapsz!!

Ez még egy viszonylag szelídebb (és persze jellegzetes helyesírási hibákkal teli) üzenet, amelyet egy ismeretlen nő küldött a dél-magyarországi kisvárosban élő, családos A. Tibornak, aki elküldött még pár képernyőképet a Messengeréből. „Az első napokban körülbelül 20-30 üzenetet kaptam” – mesélte. „Többen kívánták a halálomat, illetve többen jelezték, hogy személyesen szeretnének velem találkozni, hogy megmutathassák, mit is érdemlek.

Addig nem vettem komolyan, amíg a párom nem kezdett el hasonló üzeneteket kapni engem illetően.

Az már nálam is túlment egy határon.”

„Összeverünk, a párodat halálra erőszakoljuk”: kész hajtóvadászat indult a bántalmazó karateedző névrokonai ellen

Kiderült, hogy egy ilyen helyzetet a Facebookon egyszer és mindenkorra tisztázni lehetetlen. „Természetesen először próbáltam kulturáltan elmagyarázni, hogy ez egy félreértés. Több posztot is nyilvánosan kihelyeztem az oldalamra, illetve a hírfolyamba, hogy bárki számára látható legyen. Sajnos ezt sem vették figyelembe.” Mint elmondta, az ügyvédje szabadságon van,  ha visszatér, beszél vele, megkérdezi, mik a lehetőségei. Ha nem lenne egyértelmű, hozzátette, hogy családapaként ő is mélységesen elítéli, amit a névrokona tett.

A másik nlc-nek nyilatkozó A. Tibor is jogi lépéseket fontolgat, a héten felkeresi az ügyvédjét, „mert egyre durvább üzenetek jönnek”. Visszatérő motívum: az ő párját is megtalálták, aki „14 hetes terhes, és nem kellene neki most ez a stressz, szóval biztos, hogy nem fogom annyiban hagyni”. Őt ráadásul teljesen meglepte a hirtelen üzenetcunami, hiszen nem tudta, hogy névrokonok az edzővel. „Annyi tűnt fel, hogy ismeretlenek kezdenek tömegesen bejelölgetni, majd este néztem, hogy van több üzenet az engedélykérések között. Megnyitottam egyet, kérdőre vontam.

A srác szerencsére normálisra váltott és elmondta, mi történt.

Tibor innen tudta meg, hogy mi ez az egész.

Ezek után „körülbelül megszámlálhatatlan” üzenet érkezett. „Elég súlyos fenyegetések. Addig nem is foglalkoztam velük, míg végül a párom is képbe került. Csak hogy idézzek egyet: engem összevernek, a páromat halálra erőszakolják… Na, ilyenek a nagy magyar önjelölt igazságosztók.”

Az első üzenetváltás volt az egyetlen pozitív élménye, amikor is belátta a másik fél, hogy tévedett. Ettől függetlenül számára is reménytelen, hogy tisztázza a helyzetet. „Mint az üzenőfalamon is látszik, próbáltam, de úgy tűnik, sok ember nem jutott el az iskolában a szövegértésig, vagy az értő olvasásig.” Eleve azt sem érti, hogy voltak képesek az újságok kiírni az edző teljes nevét, amikor „még a rendőrségi cikkekben is cenzúrázzák”. A továbbiakat mindenesetre az ügyvédére bízza.