nlc.hu
Aktuális
Hétfőn helyezik örök nyugalomra Boros Lajost

Itt helyezik hétfőn örök nyugalomra Boros Lajost

Életének 78. évében hunyt el, hosszas betegség után a népszerű rádiós akinek temetését jövő hét hétfőn tartják, de nem Budapesten.

A Blikk információi szerint augusztus 12-én helyezik örök nyugalomra Boros Lajost. A népszerű rádiós halálhírét csütörtökön tudatta a családja az MTI-vel. 

77 évesen meghalt Boros Lajos.

77 évesen meghalt Boros Lajos.

Augusztus 8-án, életének 78. évében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője. 

A Magyar Filmadatbázis honlapján elérhető életrajz szerint Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben. 1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt. 1999 és 2009 között a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt. Boros Lajos 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Nem Budapesten lesz a temetés

Úgy tudni, Boros Lajost Nagykőrösön, az izraelita temetőben helyezik örök nyugalomra augusztus 12-én, hétfőn, délelőtt 11 órakor. A Pest vármegyei település fiatalkorának meghatározó helyszíne. Erről 2012-ben, a nagykőrösi helyi újságnak adott interjújában mesélt bővebben.

“Az életem második legfontosabb eleme a családon keresztül maga Nagykőrös. Nagyon komoly érzelmi szálak kötnek itt emberekhez és tárgyakhoz egyaránt. Én itt boldog gyermek voltam. Amikor a mosolyturné szervezése során megkérdezték, hogy van-e valamilyen speciális kívánságom, akkor azt mondtam, hogy Nagykőrös” – mondta el a Nagykőrös Önkormányzati Hírek nevű lapnak adott interjújában.

Ez is érdekelhet 77 évesen meghalt Boros Lajos Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top