Hárman meghaltak egy iskolai lövöldözés során Boszniában

Sz.Cs. | 2024. Augusztus 21.
Az információk szerint egy segédmunkás automata fegyverrel nyitott tüzet egy boszniai gimnázium alkalmazottaira. A támadás hátterében állítólag nézeteltérés állt.

Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült szerdán a nyugat-boszniai Sanski Most egyik gimnáziumában, miután az egyik dolgozó tüzet nyitott a tantestületi gyűlésen résztvevő tanárokra – szúrta ki a 444 az MTI nyomán. 

Adnan Beganovic, a helyi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy lövöldözés történt az iskolában. Egy bosnyák lap, az Oslobodjenje információi szerint az iskola egyik segédmunkása lőtte le a három alkalmazottat. A tettes állítólag automata fegyverrel lőtt rá az iskola igazgatójára, az angoltanárra, illetve a titkárnőre. Az értesülések szerint a támadásnak bizonyos nézeteltérések lehettek az okai, ugyanis az áldozatok között azok a dolgozók szerepeltek, akik a támadót felfüggesztő bizottságban szerepeltek. Az elkövető a lövöldözés után öngyilkosságot is megkísérelt, így őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nyomozás folyamatban van, illetve az iskolát rendőri erők vették körül. A lap szerint több professzor is szemtanúja volt a történteknek, így ők sokkos állapotban vannak. 

A fotó illusztráció! (Fotó: Getty Images)

Néhány hónappal ezelőtt hasonló tragédiának lehettünk “szemtanúi”, ugyanis tavaly decemberben több mint 15 halálos áldozata és 24 sebesültje volt annak a lövöldözésnek, ami a prágai Károly egyetem melletti Jan Palach téren történt.

Exit mobile version