nlc.hu
Aktuális
Két Guinness-rekordot is szerzett tetoválásaival

Megdöbbentő Guinness-rekord: testének 99,98%-át tetoválás borítja

Tetoválásaival és testmódosításaival két Guinness-rekordot is szerzett Esperance Lumineska Fuerzina, a hadsereg állatorvosa. Elmondása szerint 21 éves volt, amikor a tinta szerelmese lett.

Néhány héttel ezelőtt írtunk arról, hogy 49 testmódosítással világrekorder lett Maria José Cristerna, akit csak „Vámpírnőnek” neveznek. Úgy tűnik azonban, hogy rekordját most megdöntötte egy 36 éves connecticuti nő, Esperance Lumineska Fuerzina

Esperance Lumineska Fuerzina

Esperance Lumineska Fuerzina (Fotó: Instagram/modifiedapparition)

Fuerzina két Guinness-rekordot szerzett azzal, hogy testének 99,98 százalékát tetoválással, míg 89 százalékát testmódosítással borította be – írja az UPI. Fuerzina elmondása alapján az első tetoválását tizenöt évvel ezelőtt, míg az első testmódosítását, a nyelvkettévágást pedig 10 évvel ezelőtt kapta. A tinta iránti szeretete 21 évesen kezdődött, ekkor egy szimbólumot tetováltatott a csípőjére, amely az egykori szerelméhez kapcsolódik. 

Testmódosításai között szerepel számos piercing, illetve tetoválások a szemgolyóján és az ínyén. Ennek ellenére a Fuerzina azt mondja, hogy ezzel még közel sem ért a végéhez. 

Ami a testemet illeti, még mindig nehéz elképzelni a kész végeredményt

– összegezte, majd így folytatta: „Szerintem nyilvánvaló, hogy nem próbálok ragaszkodni a hagyományos szépségszabványokhoz. Ez egyszerre lehet felszabadító és olyasmi is, amit sokan nem értenek.”

Fuerzina testét a saját rajzai díszítik és csak ritkán bízza rá magát más tetoválóművészre. Jelenleg a connecticuti hadsereg állatorvosaként dolgozik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top