A mosonmagyaróvári Zs. Kíra szombat délelőtt késsel sebesítette meg súlyosan édesapját és nagymamáját, majd menekülés közben két férfit is megszúrt, mielőtt egy dohányboltban elfogták. A Blikknek a család egy ismerőse arról beszélt, hogy Kíra korábbi orvosi vizsgálatainak alapján már
felmerült beszámíthatóságának kérdése is.
A kislány sokszor, apja engedélye nélkül is kiszökött Németországban élő anyjához, később rossz társaságba keveredett. Az ismerős szerint az apa meg akarta gátolni, hogy a lánya a társaival lógjon, ezért Kíra sokszor tört-zúzott otthon, bántva családtagjait.
Többször körözte a rendőrség, a késelés előtt két hétre eltűnt.
Több ismerőse szerint a lány rendszeresen menekült otthonról, úgy érezte, nem kap teret. Egy ismerőse szerint Kíra édesanyja javaslatára Ausztriában járt pszichológushoz, először a családi konfliktusok következtében kialakult
szorongás és depresszió, később pedig drogproblémái
miatt. Kíra ismerősei szerint metamfetamint – kristályt – fogyaszthatott, ami az idegrendszer normális működését megzavaró, erős drog, gyanakvóvá, agresszívvá téve használóját. Az ámokfutó Zs. Kíra ellen több ember elleni emberölési kísérlet miatt indult eljárás, letartóztatásáról szerda délelőtt döntenek.