nlc.hu
Aktuális
Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

Nem veszi el a mobilokat, kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

A Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette az igazgatót, aki 1993 óta dolgozik az iskolában, és 2000 óta vezeti az intézményt.
Üres padok és székek egy iskolai osztályteremben

„Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”idézi a 444.hu a Belügyminisztérium szűk szavú közleményét, amiből kiderül, hogy a 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát.

A lap emlékeztet, hogy augusztus 8-án lépett életbe az a kormányrendelet, amely értelmében korlátozottan lehet használni az iskolában, szakmai képzés során, illetve foglalkozások alatt a kollégiumokban, a kép-vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket, illetve internetelérésre alkalmas okoseszközöket. (A jogszabályról Belső Olga kolléganőnk írt véleménycikket, amit ide kattintva olvashatsz el.)

A Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete válaszul a jogszabályra arról írt, hogy

iskolájuk célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás.

Hozzátették, mivel bármilyen órán előfordulhat, hogy szükség van okoseszközre, életszerűtlen is lenne azok állandó beadása és kivétele. Ezért kell most menni az igazgatónak, aki 1993 óta dolgozik a Madách Imre Gimnázium földrajz és történelem szakos tanáraként; 2000-től pedig igazgatja a gimnáziumot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top