„Jobb lett volna mindenkinek, ha inkább ott döglik meg”; „Mit kell sajnálni ezen a nyomorulton? Megérdemli a sorsát!”; „Kutyából nem lesz szalonna! Undorító féreg ez is!” – csak néhány azok közül a kommentek közül, melyek ellepték a netet a Molnár Gusztávról szóló legfrissebb hírek alatt. A színész ugyanis úgy tűnik, hiába töltött csaknem egy évet elvonón, ismét visszaesett, sőt szemtanúk elmondása szerint már nem is először bukkant fel a fotókon mutatott környéken ittasan. Igen, azokról a fotókról van szó, melyek futótűzként terjedtek, és a reakciókat elnézve az sem lenne túlságosan meglepő, ha hamarosan viccesnek szánt mémek formájában kelnének új életre.
Szinte mindannyian érintettek vagyunk
Zacher Gábor egy korábbi interjúja szerint 900 ezerre teszi a magyarországi alkoholisták számát. Nemzetközi összehasonlításban nálunk az egyik legmagasabb az alkoholisták aránya az egész világon, és az egy főre eső alkoholfogyasztásban is az élvonalban vagyunk. Nem csoda, hogy mindenkinek van véleménye. Kevés ember van, akinek ne lenne tapasztalata a függőségről, a szenvedélybetegségről, akár távoli rokonként, akár még gyerekkorában traumatizált felnőttként, akár barátként vagy kollégaként, akár függőként. Érthetők tehát az indulatok.
Molnár a megszakadt párkapcsolata miatt kezdett el újra inni, és este elment bulizni, aminek a következménye volt a szerda reggeli állapota
– hangzik el nem is egy helyen a médiában. Feltételezések és találgatások tucatjai során állapítják meg laikusok és újságírók egyaránt, hogy a színész állapota szakításának köszönhető. Az a kérdés valahogy elő sem kerül, hogy mindez fordítva történt, hogy az okok és okozatok könnyedén fel is cserélhetők, hiszen talán éppen az vezetett a szakításhoz, hogy fotókon látott állapot már nem is először fordul elő.
Utólag már könnyű az együttérzés
Amy Winehouse utolsó koncertje füttyorkánba torkollott. A színpadon botorkáló énekesnő alig állt a lábán, menekülni próbált lefelé a lépcsőkön, de visszalökdösték őt a bizonyos értelemben persze joggal csalódott és kiábrándult rajongók – és megvetésük, gyűlölködésük – elé, hogy aztán évekkel a halála után ugyanezek az emberek könnyes szemmel tegyék fel a kérdést: „miért nem segített szegényen senki?”. Akad olyan gazdasági (!) magazin, mely néhány évvel az egész ország által gyászolt Gesztesi Károly halála előtt kiszámolta, mennyi pénzt ivott el élete során a köztudottan alkoholproblémákkal küzdő színész. Mint írták, „30 év alatt 16 425 000 forintnyi rozét pusztíthatott el”. És a névsor szinte végtelen, legyen szó nemzetközi vagy magyar hírességekről, életművükkel évtizedekig vagy tovább is magukat a kultúrába író művészekről vagy átmenetileg felkapott celebekről. Azokról, akik nevükkel emblematikus figuráivá válnak a hétköznapok embereit is kőkeményen sújtó problémának.
Fotó: GettyImages
Pályájuk és ismertségük eltérhet egymásétól, közös azonban bennük a betegség, amely felfoghatatlan terhet rak szeretteik és környezetük vállára, szinte gyógyíthatatlan traumákkal pecsételi meg szerelmük, szüleik és elsősorban gyermekeik sorsát, tetézve mindezt ismeretlen emberek gyűlölködésével, bűnbakkeresésével, cinizmusával és hibáztatásával.
Ilyenkor mind okosak vagyunk és mind tökéletesen tudjuk, mi is a teendő.
Tudjuk, hogy a „gyenge ember magának köszönheti a bajt”, azt is tudjuk, „szörnyű, hogy senki nem segít neki, érthetetlen, hogyan néznek ezután ők tükörbe”. Hibás a barátnő vagy barát, a korábbi társ, aki tapintatlan szakításával visszalökte a démonok közé az alkoholfüggőt. Hibás a beteg, aki képtelen erőt venni magán, mert jó dolgában már nem tudja, mit csináljon. Hibás a rendszer, az orvosok, a segítők és a segíteni képtelenek, egyedül mi nem vagyunk azok, akik csak elmondják a véleményüket.
Drámai mutatók, pusztító gyűlölet
Ítélkezni egy alkoholista vagy az őt körülvevő emberek fölött könnyű ventillálás, mégis többnyire szörnyen igazságtalan: az alkoholizmus nem pusztán egyéni döntés vagy akaratgyengeség kérdése, hanem mélyen gyökerező betegség, amelyben genetikai hajlamok, környezeti tényezők, társadalmi nyomás és pszichés problémák egyaránt szerepet játszanak.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte több mint 100 millió ember alkoholfüggő, az alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható halálesetek száma évente meghaladja a 3 milliót.
Az alkoholisták gyakran nem tudják egyszerűen „abbahagyni” az ivást, mivel a függőség fizikai és mentális szinten is uralja az életüket – ám ez természetesen nem menti fel őket a felelősség és a tetteik következményei alól. Ahogy szokták mondani: nem minden bántalmazó alkoholista, de minden alkoholista bántalmazó.
Ha mi magunk éltünk meg közvetlen közelről hasonló helyzetet, és magunk is áldozattá váltunk, az olyan sebeket okoz, melyek így vagy úgy, de örökre velünk maradnak. Mégis érdemes volna más halálának kívánása helyett megpróbálnunk úgy feldolgozni saját fájdalmunkat, hogy az ne ártson másnak, ha már segíteni nem tudunk. Saját fájdalmunk nem lesz könnyebb attól, ha másba rúgunk bele, sérülést okozva azoknak a hozzátartozóknak is, akik éppen ezekben a pillanatokban is velünk egy cipőben járnak. Ha pedig annyira szerencsések vagyunk, hogy mi magunk soha nem voltunk érintettek semmilyen formában, akkor inkább adjunk érte hálát a gyűlölködés helyett. A lelkünk is megköszöni majd.
