Állandó látványossága lesz Párizsnak az olimpiai ötkarika az Eiffel-tornyon
– írja Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere bejelentésére hivatkozva a hvg.hu azután, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyta a kérést, miszerint a paralimpiai játékok végeztével is használhassák a jelképet.
Az olimpiai öt karikát – ami az öt kontinenst jelképezi – még június elején helyezték el az Eiffel-torony első és második szintje között. A városvezetőnek arra még megoldást kell majd találnia, mit csináljanak a jelképpel abban az esetben, ha a tornyot valamilyen ügy melletti kiállásként világítják, ez ugyanis ellenkezik a NOB szigorú semlegességi szabályaival.
Hidalgo egyébként egy friss interjúban arról is beszélt, hogy megtartaná a Tuileriák kertjében azt a ballont is, amely az olimpia hivatalos lángját tartotta. „Életben akarom tartani az ünnepi hangulatot” – magyarázta. Ez utóbbiról egyébként Emmanuel Macron dönthet, a kert ugyanis állami tulajdon.