Jó hírekkel szolgált a rendőrség: két lopott kerékpárt is megtaláltak, melyeknek most a gazdáját keresik. Ha szombathelyi vagy és március közepén vagy június elején találtad hűlt helyét a biciklidnek, akkor ennek a felhívásnak könnyen lehet, hogy örülni fogsz.
„A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást több helyi fiatallal szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy az elkövetők 2024. március 22-én kora délután Szombathelyen, a Károly Róbert utca 4. számú ház elől tulajdonítottak el egy használt állapotú Hauser Galaxy kerékpárt. Majd június 4-én éjszaka egy Verada Citystar típusú, almazöld biciklit loptak el Szombathely területéről. Az Ady téri szórakozóhely melletti kerékpártárolóból pedig augusztus 12-én hajnalban egy GTX Bike Speeds típusú, kék, kétkerekűt vittek el.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható kerékpárokat felismeri vagy a kerékpárok tulajdonjogát igazolni tudja, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!” – áll a police.hu közleményében.