Fél nap várakozás után törölte a Wizz Air keddi, eredetileg 12:50-kor induló Podgorica-Budapest járatát – írja a Telex. A lap egyik olvasója arról számolt be, hogy először úgy tájékoztatták őket, egy órát késik a gép, majd 19 órára tették az indulást, végül éjfélkor bejelentették a törlést.
A Wizz Air azt válaszolta, hogy a járatot időjárási okok miatt kellett törölni. A Budapestről érkező gép nem tudott a podgoricai reptéren leszállni, ezért Tiranában landolt, onnan viszont nem tudott átrepülni Montenegróba. Eközben a járat személyzetének lassan lejárt a repülési ideje, ezért a szabályok szerint vissza kellett térniük Budapestre.
Az olvasó szerint 19 órakor kaptak egy 4700 forintos kupont, majd később egy 6000 forintosat, ami nagyjából egy-egy péksüteményre futotta a kifosztott reptéri büfében. A törlés után derült ki, hogy a jegyük az öt nappal később induló gépre érvényes, aki előbb akar hazajutni, annak magának kell megoldania az utazást.
Az utas sérelmezte azt is, hogy éjfélkor szembesültek azzal, hogy a légitársaság nem gondoskodik a szállásukról. A Wizz Air ezt a szállodák túlterheltségével magyarázta, hozzátéve, hogy az utasok kérhetik költségeik visszatérítését.