nlc.hu
Aktuális
Kozma Imre atya halála

Elhunyt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

Rangos kitüntetésekkel ismerték el Kozma Imre atya tevékenységét.
Kozma Imre

Életének 85. évében, ma hajnalban elhunyt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – tudatta honlapján a tragikus hírt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Mint írják, Kozma Imre atya 1940. június 4-én Győrzámolyban született. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba jelentkezett. 1963-ban szentelték pappá. Első állomáshelye Tát-Dorogbányán volt, majd áthelyezték Budapestre. 1968 és 1977 között a Ferenciek terén álló Alkantarai Szent Péter templomban szolgált. 

Pályafutásának következő állomása a zugligeti Szent Család plébániatemplom volt. Százak által látogatott hittan óráin azt tanította, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat, a templom falain kívül a mindennapokban is meg kell élni hitünket. A közösség tagjainak konkrét segítő feladatokat kellett vállalniuk, ekkor alakult ki az az önkéntes hálózat, amely később a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapját adta.

Az 1989-ben megalakult Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökeként a szegények, idősek, hajléktalan emberek ellátását szervezte meg. A zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort a Budapesten gyülekező keletnémet családok előtt, ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius akcióját indította el, melynek során 48 ezer menekültet fogadtak be Magyarországon.

A romániai forradalom alatt segélyszállítmányokat juttatott el a szükséget szenvedő településekre, a délszláv háború alatt kórházi osztályokat, bentlakásos intézményeket és nagy számú civil lakosságot menekített át Magyarországra az általa vezetett szervezet.

Felhívásaira önkéntesek százai jelentkeztek, közben országszerte megalakultak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjai. Három és fél évtized alatt a Szeretetszolgálat az egyik legnagyobb magyarországi karitatív szervezetté vált.

1997-ben Kozma Imre atya felvételét kérte a Betegápoló Irgalmasrendbe. 57 évesen lett szerzetes, 82 éves koráig vezette a rend hazai szervezetét.

2013-ban pappá szentelésének 50. évfordulójára készülve gyalogosan végigjárta papi szolgálatának állomáshelyeit, 73 évesen 140 kilométeres zarándoklatot tett egy szerzetestársa kíséretében.

Tevékenységét több mint 30 alkalommal ismerték el rangos kitüntetésekkel. 

Kiemelt fotó: MTI/Mónus Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top