nlc.hu
Aktuális
“Annyira szeretem a szabadságot, hogy a kislányom nevelése mellett is vállalkozom”

“Annyira szeretem a szabadságot, hogy a kislányom nevelése mellett is vállalkozom”

Gajer Emese hisz a bátorságban és a szabadságban, amit akár a szépségszalonjában működő telefonos POS fizetési alkalmazás is jelképezhet. Egy egyedülálló anya és vállalkozó története.

“Annyira szeretem a szabadságot, hogy a kislányom nevelése mellett is vállalkozom”
Szinte nincs olyan nő, akinek a fejében ne fordult volna meg, mennyivel jobb lenne vállalkozni, mint alkalmazottként beülni valahova napi nyolc órára. Főleg gyerekvállalás után, hiszen vállalkozóként az időnkkel mi gazdálkodhatunk, az anyák pedig sokszor úgy érzik, hogy időcsapdában élnek. Ehhez jön még a vállalkozói léttel járó flow érzés, és az, hogy önállóan dönthetünk a feladatainkról  ̶  ezek miatt lett vállalkozó Gajer Emese is.

„Bátorság kell hozzá, méghozzá nagyon nagy. De én szeretem a szabadságot, így nem volt kérdés, hogy így éljek” – mondja, hozzátéve, hogy néhány hónapot leszámítva egész életében egyéni vállalkozóként dolgozott. A kislánya megszületése után kezdett lakberendezéssel foglalkozni, főleg befektetőkkel együttműködve, divattervezői diplomájára és esztétikai érzékére támaszkodva.

A Covid alatt az ingatlanpiac megváltozott, a befektetői megbízásokat felváltották a magánügyfelek, Emese pedig úgy érezte, eljött az idő, hogy több lábon álljon, így határozta el, hogy alakformáló infrabicikli-szalont nyit. Úgy érezte, ha egyedül, egy gyerekkel sikeres vállalkozó tudott lenni, akkor nem lehet olyan nehézség, amivel ne tudna megküzdeni.

A terveit az ismerősei kockázatosnak tartották, mivel a stúdiót épp a pandémia közepén nyitotta meg. „Viszont épp emiatt jött be az ötlet, hiszen – a járványügyi előírásoknak megfelelően – különálló helyiségekbe rendeztem el az infraeszközöket, emiatt sokan kezdtek el hozzám járni” – meséli.

A vendégköre azonban nemcsak a színvonalas szolgáltatásokat, hanem a kényelmes fizetési megoldásokat is nagyra értékeli. „Az UniCredit Bank SoftPOS szolgáltatását használom, ami innovatív és praktikus, hiszen elég egy applikációt letölteni, a vendégeim pedig mindig rácsodálkoznak, hogy nem egy terminálhoz, hanem a telefonomhoz kell érinteni a kártyájukat” – mondja Emese. „További előny, hogy ez egy környezetbarát és költséghatékony fizetési megoldás, hiszen nincs szükség arra, hogy kártyaelfogadó terminált vásároljak vagy béreljek. Ráadásul nemcsak az infrastúdióban, hanem a lakberendezési munkáim során is használhatom, hiszen a telefonom mindig nálam van” – teszi hozzá.

“Annyira szeretem a szabadságot, hogy a kislányom nevelése mellett is vállalkozom”Az UniCredit Bank szolgáltatásaival egyébként még magánszemélyként ismerkedett meg. A kedvező konstrukciók, valamint a rugalmas és barátságos ügyintézők miatt nem volt kérdés számára, hogy a vállalkozói számláját is ott nyitja meg, a FixPont számlacsomaggal.

Gajer Emese örömmel vesz részt az UniCredit Bank kkv-knak szóló kampányában. A „Minden vállalkozás egy történet” mottójú kommunikációs kampányban az UniCredit Bank ügyfelei mutatják meg saját példájukon keresztül, hogyan tudja a bank támogatni a munkájukat, a fejlődésüket stabil pénzügyi háttér biztosításával a számukra leginkább megfelelő finanszírozási formák, pénzügyi megoldások segítségével. A kampány kisfilmjei itt nézhetőek meg: unicreditbank.hu/vallalkozasok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top