Nemrégiben több mint száz Revolut-ügyfél számlájáról emeltek le tetemes összegeket. „Sosem gondoltam, hogy átverés áldozata leszek” – nyilatkozta egyikük, aki átszámítva csaknem 19 millió forintot veszített.
Az egész egy figyelmeztető hívással kezdődött: az American Express nevében egy ismeretlen arról tájékoztatta a férfit, hogy csalárd tevékenységet észleltek fiókjában. Ezt jelentik a hatóságoknak, de számítson egy újabb hívásra a bankjától is, mert a számláján levő pénz is veszélybe került. Órákkal később valaki felhívta számlavezető bankjától, a Barclaystól, és azt javasolta: biztonsági okokból utalja át pénzét a Revolut-számlára, amíg kiküszöbölik a hibát, majd arra kérték, törölje a Revolut alkalmazását. Az illető miután másnap újratelepítette az alkalmazást, megdöbbenve tapasztalta, hogy egy nap alatt 39 ezer fontot (körülbelül 19 millió forintot) költöttek el a pénzéből – írja az Index.
A Revolut azonban elutasította a panaszát, mondván ő adott meghatalmazást a csalóknak a kártyája használatára.
A Revoluthoz amúgy több csalás köthető, mint bármely más nagybankhoz. Az applikáció kényelmi funkciója ugyanis lehetővé teszi az online vásárlást a kártya lejárati idejének és verifikációs kódjának a begépelése nélkül is, ami vonzóvá teszi a felhasználók számára. Ez viszont a hátránya is. Ráadásul nincs segélyhívó telefonszám a Revoluthoz, amelynek tárcsázása után azonnal jegelhető és letiltható a felhasználói fiók.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock