nlc.hu
Aktuális
Ítélet a Giséle Pelicot sorozatos megerőszakolása miatt indult perben

Giséle Pelicot megszólalt: így értékelte a bíróság ítéletét

Ítéletet hozott Giséle Pélicot sorozatos megerőszakolása ügyében az avignoni bíróság. Az ítélethirdetést követően megszólalt az áldozat is.

Avignon város bíróságának csütörtöki ítélethirdetése negyed éven át tartó per végére tett pontot. A per feltárta, hogy Dominique Pelicot közel tíz évig rendszeresen erőszakolta nyugtatóval elkábított feleségét, sőt legalább félszáz, a Coco.fr nevű, mára már betiltott francia weboldalon megismert férfinek is megengedte ugyanezt, miközben filmre vette a történteket.

A szeptember elején kezdődött bírósági ügyben

az áldozat, Gisèle Pelicot, aki a tárgyalás szinte minden napján jelen volt, úgy döntött, nyilvánosságra hozza történteket. „Azt akarom, hogy minden nő, akit megerőszakoltak, elmondhassa: Pelicot asszony megtette, én is megtehetem” – magyarázta. Franciaországban több ezren csatlakoztak a 72 éves nő-t támogató tüntetésekhez.

Giséle Pélicot megszólalt: így értékelte a bíróság ítéletét

A nyomozás során Dominique Pelicot számítógépéről több, mint 20 ezer videó és fénykép került elő, magatehetetlen felesége megerőszakolásáról. Az áldozat a nyugtatók miatt semmire nem emlékezett, a vádlottak közül csak egy szomszédját ismerte fel – írta a BBC. A vádirat szerint a bűncselekmények 2011-ben kezdődtek, a nőt 92 alkalommal erőszakolta meg 72 különböző férfi. A tárgyalás során Pélicot elmondta, hogy az évtizedes bűncselekmény sorozat során mindössze két olyan férfi volt, aki, amikor meglátva az öntudatlan asszonyt az ágyon, megfordult és hazament.

A pár három gyermeke, David, Caroline és Florian

tanúskodása során kifejezte megdöbbenését és fájdalmát apjuk tettei miatt. Dominique Pelicot beismerő vallomást tett, elismerve, hogy nemi erőszaktevő.

Pelicot mellett ötven, 26 és 74 év közötti vádlott állt a bíróság elé; újságíró, ápoló és tűzoltó is volt köztük. Mindannyiuk ellen a Giséle Pelicot elleni súlyos nemi erőszak miatt indult eljárás, és valamennyiüket bűnösnek találták.

 

46 vádlottat nemi erőszak miatt, kettőt nemi erőszak kísérlete miatt, további kettőt pedig szexuális zaklatás vádjával.

Egy elkövető még szökésben van.

A 72 éves Pelicot a maximálisan kiróható 20 éves börtönt kapta. Bűntársainak az ötfős bírói testület 3 és 15 év közötti büntetéseket osztogatott, volt, aki felfüggesztett börtönnel megúszta. Volt neje, Giséle Pelicot a csütörtöki ítélethirdetés után újságírói kérdésre elmondta, hogy tiszteletben tartja a bíróság döntését. Az asszony szerint az eljárás igen nehéz megpróbáltatás volt számára, egyben köszönetet mondott minden támogatójának. Nyilatkozatában a szexuális erőszak más áldozatainak is üzent, mondván: „Ugyanazt a harcot vívjuk”.

A Pelicot házaspár gyerekei ítélethirdetés után

csalódottságukat hangsúlyozták, amiért a bíróság túl rövid börtönbüntetést adott apjuk bűntársainak. A Fondation des femmes (Alapítvány a nőkért) szervezet vezetője szerint a nemi erőszak büntetlensége elleni küzdelemnek „még messze nincs vége”. A szervezet a csütörtöki „történelmi” ítélet után „strukturális reformokat” szorgalmaz Franciaországban. „A nyilvános eljárás láthatóvá tette a házastársi erőszak létezését, és azt is, hogy annak elkövetői mennyire hétköznapi emberek” – mutattak rá.

Kép: Youtube

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top