nlc.hu
Aktuális

Figyelem: Ha szülő vagy, erről tudnod kell!

Emelkedik a minimálbérhez kötött gyermekgondozási díj maximum összege 2025. januártól.
Kismama és kislánya egy ultrahang képpel

A minimálbér emelésével számos családtámogatási ellátás összege is növekszik. Az érintettek az emelt összegeket először februárban fogják megkapni. A gyermekgondozási díj (GYED) a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 70%-a, de maximális összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a lehet.

2024-ben ez havi bruttó 373 520 forint volt, mivel a minimálbér ebben az évben 266 800 forint. A 2025-ös évben a minimálbér 9%-kal, bruttó 290 800 forintra nő,

így a GYED felső határa havi bruttó 407 120 forintra emelkedik

– írja a Magyar Nemzet a kormány Facebook-bejegyzése alapján.

A diplomás GYED összege az alábbiak szerint alakul:

  • Alapképzés esetén a minimálbér 70%-a lesz a támogatás, amely 2025-ben 203 560 forintra emelkedik.
  • Mesterképzés esetén a garantált bérminimum 70%-a alapján 244 160 forintot kapnak majd az érintettek.

Gyermekek otthongondozási díja (GYOD) 2025-ben

Januártól a GYOD összege is emelkedik, így azok a szülők, akik otthon nevelik gyermeküket, magasabb állami támogatást kapnak. A GYOD összege 2022-től a minimálbér 100%-ával egyezik meg, így 2025-ben bruttó 290 800 forint lesz. A GYOD-ra az a szülő jogosult, aki a súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermekéről gondoskodik, életkortól függetlenül.

Az ellátásból 10% nyugdíjjárulékot vonnak le. Azok a szülők, akik két beteg gyermeket nevelnek, másfélszeres összegű támogatást kapnak – olvasható a lapban.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top