nlc.hu
Aktuális
Ijesztő fejlemények a Skóciában eltűnt magyar ikerpárról

Ijesztő fejlemények a Skóciában eltűnt magyar ikerpárról – FRISSÍTVE

Két hete veszett nyoma Huszti Elizának és Henriettának.
rendőrség, fotó: iStock

Mint arról beszámoltunk, január 7-én hajnalban eltűnt egy magyar ikerpár, a 32 éves Huszti Eliza és Henrietta a skóciai Aberdeenben. A térfigyelő kamera azt még rögzítette, hogy átkelnek a Viktória hídon, majd a Dee folyó melletti gyalogútra fordulnak, utána azonban nyomuk veszett. Most azonban új fejlemények láttak napvilágot az eltűnésekkel kapcsolatban.

A helyiek szerint nem sokkal azután, hogy az ikreket rögzítette a biztonsági kamera, hangos sikolyok hallatszottak a jeges folyó közeléből – írja a Bors. A hangok hatalmas aggodalmat keltettek a helyiekben, így most a rendőrség azt próbálja kideríteni, hogy van-e kapcsolat a két ügy között. “Nagyon ijesztő volt. A hangos női sikolyok miatt mindenkiben bekapcsolt a vészjelző” – nyilatkozta a helyi médiának egy ott élő.

A gyalogút, amelyre – egyelőre nem tudni, miért – az ikrek letértek a hajnali órákban, meredek és aszfaltozatlan, sőt jég borította akkor. A rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy Eliza vagy Henrietta elhagyta volna a közvetlen környéket. A skót hatóságok az elmúlt napokban a Dee folyó jégtáblákkal borított központi részét igyekeztek átkutatni búvárokkal. A kutatás során azonban továbbra is a jeges folyóra összpontosítanak újabb speciális egység bevonásával.

“Nem találtunk semmilyen személyes tárgyat a folyó környékén. Nem találtunk semmit, ami arra utalna, hogy a vízben tartózkodtak volna, de továbbra is ez az egyik elméletünk” – mondta a sajtónak Darren Bruce főfelügyelő.

H. József, az ikerpár Budapesten élő bátyja azt nyilatkozta a Fókuszban, hogy az édesanyjuk az előtte való héten beszélt a lányokkal, mintegy 40 percen át, és „semmi szokatlan nem tűnt fel” neki.

FRISSÍTÉS!

Egy nappal azelőtt, hogy a testvérpár elindult volna a folyó mentén vezető ösvényre, ahonnan azóta sem kerültek elő, felmondták az albérletüket – tudta meg a Blikk

“Levélben jelezték, hogy szeretnék felbontani a szerződést” – nyilatkozta a főbérlő. “Miután váltottunk néhány üzenetet, személyesen elmentem a lakáshoz, hogy beszéljek velük, de már nem találtam otthon őket” – mondta. A lap úgy tudja, a lányok eltűnését a főbérlő jelezte a rendőrségen. Miután a nyomozók bejutottak a lakásba, érintetlenül találták a holmijukat, semmit nem vittek magukkal. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top