nlc.hu
Aktuális
Több megyére riasztást adtak ki, de 20 fok is lehet néhány nap múlva!

Több megyére riasztást adtak ki, de 20 fok is lehet néhány nap múlva!

Nagyon mozgalmas napokat ígér az időjárás...

A szombat esti óráktól kezdődően sűrű ködre lehet számítani az ország középső részén, mely hosszan, tartósan megmarad majd, egészen a vasárnap délelőtti órákig. Emiatt elsőfokú riasztást adtak ki Pest, Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegyére.

Hétfőn szintén riasztás lesz érvényben az ország nyugati, északnyugati területén az erős szél miatt. A széllökések itt meghaladhatják a 70 km/órát is. Fokozottan kell figyelni ez alapján Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyében.

Kedden eleinte napos időre számíthatunk, a nap második felében ugyanakkor már több helyen is eső, zápor érkezik és a Dunántúlon erős maradhat a szél. A hőmérdésklet azonban kifejezetten enyhe lesz: 10-18 fok lesz a maximum hőmérséklet, sőt délnyugaton még a 19-20 fok sem kizárt a met.hu előrejelzése alapján.

Szerdára a hőmérséklet kissé visszaesik, de még így is 7-15 fok között alakulnak majd a maximumok, a légmozgás pedig enyhülni fog és több helyen némi napsütést is élvezhetünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top