
107 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere, Bakó Ferenc. „Kedves családtagok, testvérek, barátok és »face társak«! Feri bácsi hosszú vándorlása célba ért, a Mennyben “újra táncol már a menyasszony, a vőlegény” – számolt be a gyászhírről a Facebookon a családja.
Mint a hvg.hu írja, a közösségi médiában is népszerű Feri bácsi aktív internetező volt, korábban arról is beszélt, nem tudja, internet nélkül mit csinálna, az okos eszközök használatát pedig egyedül tanulta meg.
https://www.youtube.com/watch?v=QSYosVOQPy4
Bakó Ferenc 1917 novemberében Kecskeméten született, a szüleit fiatalon elvesztette őket, így az édesanyja testvére nevelte. Hatvan évig élt házasságban feleségével, Gizellával: 5 gyerekük, 10 unokájuk, 18 dédunokájuk és 4 ükunokájuk született. Több mint 20 évvel ezelőtt özvegyült meg. „Olyan boldog 60 évet éltük együtt. Csodálatos volt” – vallotta be a Heti Naplónak 2024-ben adott interjúban. Akkor azt is elárulta, mi a hosszú élet titka: „Az aranyközépút„. A fegyelmezett életmódra és az élet minden területén a mértékletességre esküdött: „A falánkság egy bűn a saját szervezetre„. Akkor azt is elárulta, hogy ő sosem repetázik, vacsorára csak egy kisujj nagyságú szalámit eszik, édességeket ritkán fogyaszt, mert szerinte az bomlasztja a szervezetet, a sót viszont nem sajnálja, mert szerinte a sós ételek konzerválnak, a napi rutinjából pedig nem maradhat el a szigorúan egy pohár vörösbor sem.
Jelenleg amúgy egy brazil apáca számít a világ legidősebb emberének. A 116 éves Inah Canabarro Lucas 1908. június 8-án született a brazíliai Sao Francisco de Assisban. Egy ideig az uruguayi fővárosban, Montevideóban élt, majd 1930-tól matematikát és portugál nyelvet oktatott a Rio de Janeiróhoz közeli Tijucában. 1934-ben, 26 éves korában tette le a fogadalmat a Teréziánus Nővérek Kongregációjánál. 1980 óta él az apácarend által biztosított otthonban Porto Alegrében. Inah Canabarro Lucast 110. születésnapja alkalmából 2018-ban Ferenc pápa köszöntötte fel egy okirattal, amely azóta is az apácarend házában van kiállítva. 2021 januárjában ugyan megkapta a koronavírus elleni védőoltást, 2022-ben mégis megbetegedett, de átvészelte a kórt a világ legidősebb ismert fertőzöttjeként.
Kiemelt fotó forrása: YouTube / Heti Napló – videó