nlc.hu
Aktuális

Megnehezíti a gimnáziumi továbbtanulást a kormány

Március elsejétől osztályzatot akar adni a kompetenciamérés eredményeire az Orbán-kormány.

Egy, a kormány honlapján megjelent tervezet lehetővé tenné, hogy a március elseje után megírt kompetenciamérések eredményeit érdemjegyre váltsák – írja a 24.hu. Pintér Sándor belügyminiszter szerint a módosítás oka, hogy a kompetenciamérés kulcsszerepet játszik a tanulók alapképességeinek felmérésében, visszajelzést ad az intézmények, pedagógusok munkájáról is.

A belügyminiszter által jegyzett rendelet

célja a preambulumban írtak szerint növelni a kompetenciamérés jelentőségét a tanulók körében, ösztönözni őket, hogy maximális figyelmet és erőfeszítést fordítsanak a teszt kitöltésére. Ezért a mérésen nyújtott teljesítményüket „osztályzatokkal díjaznák”, az eredményt beszámítják a középfokú felvételin elérhető pontszámokba, „ami méltó elismerése a tanulók befektetett munkájának”.

Megnehezíti a gimnáziumi továbbtanulást a kormány

Pintér szerint a kompetenciamérés

oktatási rendszerben betöltött szerepét erősítené, ha a tanuló a képességszint eredményei alapján kapna érdemjegyet, ami az év végi osztályzat megállapításakor ráadásul két érdemjegynek számít. Az új szabályt először a 2025/2026-os tanév középfokú felvételi eljárásánál kell alkalmazni. A tanulmányi eredménybe a 2025. március 1-je után megírt országos mérés eredményei már beszámítanak. A hvg szerint a Kréta-rendszerben erről már a

szülők véleményét is fürkészte a belügy.

A tanulói teljesítmények ilyen mérését a szakemberek mindig is teljes tévedésnek nevezték. A Szülői Hang civil szervezet petíciót indított, tiltakozott ellene, hogy a kompetenciamérések eredményét figyelembe vegyék a középiskolai felvételinél, mivel azzal megnehezítenék a bekerülést a gimnáziumokba, ami ellentétes a gyerekek és az ország érdekeivel. A Civil Közoktatási Platform (CKP) szerint a kompetenciamérés eredményének felhasználása a tanulók iskolai értékelésében funkcióidegen.

Kivédhetetlen probléma,

hogy rendkívül nagyok a tanulók szintjén jelentkező mérési hibák, amik kiküszöbölhetetlenek, a mérés természetéből fakadnak. Az, hogy az eredmények a tanulók sorsát befolyásolják, mérhetetlenül igazságtalan dolog. Az, hogy az érdemjegyek megállapítása központi mérés eredménye lesz, tovább csökkenti a tanári autonómiát. A nemzetközi tapasztalatok szerint számolni kell minden ilyen helyzetben a „tesztre tanítás stratégiájának” jelentős tényezővé válásával, ami sok szempontból káros jelenség az oktatási rendszerekben. A CKP egyetért azzal, hogy az intézkedés az esélyegyenlőtlenségek növekedésével jár.

Forrás: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top