nlc.hu
Aktuális
Galambos Bogi az Ázsia Expresszben

Galambos Lajos lánya is szerepelhet az Ázsia Expressz új évadában

Eddig nem szerepelt a képernyőn, most mégis igent mondhatott.

Idén ismét lesz Ázsia Expressz, ezúttal az eddigiektől eltérő helyszínen. „Malajziában és Indonéziában folytatódik majd a műsor, jön az új évada. Már alig várom, főleg mert Bali is a helyszínek között van, amit én személyesen nagyon szeretek” – mondta korábban Katona Andor, a TV2 kreatív producere.

Az utóbbi időben több pletyka napvilágot látott a lehetséges szereplőket illetően: a story.hu írta meg, hogy Curtis és Barnai Judit biztosan részt vesz a műsorban, most pedig újabb nevekről ír a lap. Iparági forrásokból úgy értesültek, hogy az egyik biztos szereplő Galambos Lajcsi lánya, Galambos Bogi lesz, aki egy barátnőjével indul neki a kalandreality-nek.

Kredit: Schumy Csaba

Mint írják, négy hét múlva indul a forgatás, ám egyelőre nincs meg a végső csapat, sok celeb szereplése még kérdéses. Úgy tudják, WhisperTont is megkereste a produkció, ám az influenszer túl nagy gázsit kért, így ez nem jött össze – édesapjával és a Dancing with the Stars-beli partnerével, Tóth Katicával is mehetett volna, de visszautasította az ajánlatot. 

G.w.M exe, Nagy Melanie neve is szóba került, de végül ő sem vállalta. Az informátor megemlítette Lakatos Levente és Baukó Éva nevét is, akik az utóbbi időben több közös műsort forgattak, de egyelőre az ő párosuk sem biztos. A korábban Sztárboxban feltűnő KKevin neve is felmerült, valamint Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin szereplése is eléggé valószínű: ők korábban a Nyerő Párosban mutatták meg, hogy milyen jól tudnak együtt dolgozni.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top