nlc.hu
Aktuális
Könnyen lehet, hogy ismét autósiskolába kell járni egy bizonyos kor felett

Könnyen lehet, hogy ismét autósiskolába kell járni egy bizonyos kor felett

Új szabályok léphetnek életbe a közlekedésbiztonság növelése céljából.
autósiskola, fotó: iStock

A közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében az Európai Unió intézményei jelentős változásokat terveznek a 70 év feletti sofőrök számára. Az új szabályok szerint az idősebb vezetőknek gyakrabban kellene felülvizsgálaton részt venniük, sőt, bizonyos esetekben ismét autósiskolába kellene járniuk – írja a parameter.sk.

Az Európai Bizottság javaslata szerint a 70 év feletti sofőröknek a jelenlegi ötéves időszak helyett kétévente kellene orvosi vizsgálaton átesniük. Emellett azt is bevezethetik, hogy a 70 év felettieknek elméleti teszteket kell majd megcsinálniuk, sőt az is elképzelhető, hogy újból gyakorlati vizsgát kell tenniük.

Radim Dvořák, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének helyettes vezetője szerint az új szabályok célja a közlekedésbiztonság növelése.

Amúgy Magyarországon 2024 első fél évében 6523 személyi sérüléssel járó baleset történt az utakon, ebből 996-ot 65 év felettiek okoztak. Szakemberek szerint ez a szám kiemelkedően magas, és jóval meghaladja a fiatalabb korosztályok által okozott balesetek számát. A megdöbbentő statisztikai adat pedig tavaly ismét felvetette az idősebb autósok jogosítványhosszabbításának a szigorítását. Kapitány Tibor, a Több mint jogsi autósiskola vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte a forgalomban is ellenőrizni kellene, hogy a 65 év feletti sofőr alkalmas-e még az autóvezetésre, és nem csupán orvosi vizsgálatok alapján kellene felmérni az idősebb vezetők alkalmasságát. „Az orvos a rendelőben csak az alapvető fizikai állapotot tudja felmérni, de azt nem, hogy az illető hogyan vezet a forgalomban. Ezért fontos lenne bevonni közlekedési szakembereket, akik akár egy 20 perces felmérés során meg tudják állapítani, hogy az idősebb vezető alkalmas-e a vezetésre” javasolta.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top