nlc.hu
Aktuális
Árrésstop káros hatásai az OKSZ szerint

Tragikus véget jósolnak az árrésstopnak a boltosok: ettől tartanak

Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint az elhibázott árrésstop eredményei a megszűnő akciók és a szűk választék lesznek.

Súlyos következményekkel járhat, ezért káros az új árrésszabályozás az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint. A piacot egyaránt fenyegeti az árrésstop miatt a csökkenő választék, elmaradó akciók és növekvő import is. A szervezet elmondta azt is, hogy az árrés nem profit, az működési költségeket fedez, miközben az

élelmiszerek gyártóinak nyeresége továbbra is kiemelkedő. 

Az OKSZ nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az élelmiszer-inflációval kapcsolatos híresztelésekkel kapcsolatban több tényről tájékoztattak.

Az árrés például nem egyenlő a profittal. Az élelmiszer kiskereskedők az árrésből fizetik meg:

  • közel 50 ezer magyar munkatárs áldozatos munkáját;
  • a piaci áron fizetett rezsit;
  • a közterheket;
  • az adókat, mint például a forgalom után fizetett 4,5%-os kiskereskedelmi adót (ami a 27%-os áfára rakódik rá pluszban).

Ez utóbbi összeget, közel 300 milliárd forintot,

a kereskedők az árakba és akcióba forgathatnák vissza, hogy könnyítsenek a magyar családok terhein, helyette viszont be kell fizessék a költségvetésbe. A kereskedők nem nyerészkednek, többségük ma már évek óta veszteséges, vagy egyre csökkenő, szerény nyereséget termel. Ezzel szemben az élelmiszergyártók meghatározó része a korábbi években is kiemelkedő nyereségeket könyvelhetett el. Rájuk az árrésstop szabályozás nem vonatkozik. 

Tény, hogy a legolcsóbb 1.5%-os UHT tej fogyasztói ára

az online árfigyelő adatai alapján 315 forint körül alakul és nem 550-600 forint, ahogy az a kormány kommunikációjában többször elhangzott.

Tragikus véget jósolnak az árrésstopnak a boltosok: ettől tartanak

A tojás, a vaj és a tejföl árrése is jóval alacsonyabb a médiában megjelenteknél. A hat nemzetközi kiskereskedő januári árrése:

  • tojás (M, 10 db/doboz) esetében átlagosan 10% körüli;
  • vaj esetében átlagosan 11% körüli;
  • tejföl esetében átlagosan 16% körül volt.

A kormány árrésstop intézkedése növekvő importra kényszeríti a kereskedőket, nehéz helyzetbe hozva a magyar agrárium szereplőit. A ma elhangzott, az összes élelmiszerre vonatkozó árrés szabályozás a rendszerváltás utáni modern kiskereskedelem végét jelentheti: nem lesz választék, nem lesz verseny, nem lesznek akciók.

A szabályozás problémája, hogy

  • a beszállítók nem veszik ki a részüket az infláció elleni küzdelemből, pedig nélkülük nem csökkenthetők az árak;
  • Szerbiában és Romániában szintén létezik árrés szabályozás, de ott a beszállítókra és termelőkre is érvényes.
  • Az OKSZ többször kért versenyjogi garanciát arra, hogy az önkéntes árszabályozást a szereplők egyeztethessék egymással, de ilyen garanciát nem kaptak – így viszont bármikor rájuk húzhatják, hogy kartelleznek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség továbbra is nyitott

a szakmai párbeszédre a kormányzattal és más szövetségekkel, a magyar családok támogatása érdekében.

Kép forrása: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top