nlc.hu
Aktuális

Térképen a szélvihar, eső, jég: itt lesz rossz idő szombaton

Közeleg a zápor, zivatar, villámlás és jégeső is előfordulhat.

Szombaton késő délután, estétől északnyugaton, késő este, éjfélkor az északi határ közelében, északon fordulhatnak elő helyenként zivatarok viharos (60-90 km/h) szél, jégeső – 2 cm körüli vagy alatti átmérővel – kíséretében. Elsősorban a határ közeli, főként az északi határon kívüli területeken egy-egy heves zivatarra is van esély (90 km/h-t meghaladó széllökéssel, 2 cm-nél nagyobb jégátmérővel). Az éjszaka második felében csökken a zivatar esélye.

Zivatar veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes szombaton – írja a Kiderül

A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre van kilátás, majd délutántól időszakosan megnövekedhet a felhőzet. Főként az északi országrészben előfordulhat egy-egy zápor, zivatar – kialakulásukra inkább az esti óráktól számíthatunk nagyobb számban. Nagy területen megélénkül a déli, délnyugati szél, amit a délnyugati megyékben helyenként erős lökések kísérhetnek. Zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Késő estére 18 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet.

Magyarország időjárás

Fotó: met.hu

Vasárnap már többfelé számíthatunk csapadékra. Megnövekszik a felhőzet, és az ország északi felén elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél többfelé élénk marad, zivatarok körül erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 10 és 17 fok között alakul.

(Címlapkép: Unsplash)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top