
A NIOK Alapítvány által létrehozott Civil Díj a hétköznapi hősöket ünnepli: számukra ez nem csak munka, hanem szívügy, amit most viszonozhatunk azzal, hogy voksunkkal támogatjuk a munkájukat.
Áprilisban elindult az nlc-n a Civil Díj 2025 közönségszavazása, amelyen a tavalyi év legkiemelkedőbb civil kezdeményezésére lehetett szavazni. A szavazás 2 körös volt – az első körben április 24. éjfélig zajlott, majd az 5 legtöbb szavazatot kapó szervezet versenyzett tovább, újra nulla szavazatról indulva, egészen május 8. éjfélig.
A közönségszavazáson a legtöbb szavazatot az Anafilaxiás Allergásokért Egyesület kapta idén: az egyesületet 2022-ben alapították Dr. Csáki Csilla allergológus és az érintett szülők egy tragédia nyomán:
egy budapesti iskolában anafilaxiás sokk következtében elhunyt egy mogyoróallergiás kisfiú.
Céljuk egy hatékony szülőtámogatási hálózat létrehozása, amely a szakorvosi ellátást is segíti, valamint közösségépítés és lobbitevékenység a biztonságos életvitelért.
Az oklevelet május 15-én, a Civil Díj gálán vehetik át, ahol kiderül, hogy a zsűri kiket díjazott a 7 szakmai kategóriában.