nlc.hu
Aktuális

Sokkal nagyobb lehet a baj Parajdon, mint azt a hatóságok állítják

A parajdi sóbánya szintjeit jelenleg rengeteg víz önti el - de évek óta számítani lehetett erre.

Kedd reggel óta a parajdi sóbányába ömlik a megduzzadt Korond-patak vize, másodpercenként akár ötven köbméter. Szerdán így várhatóan eléri a bánya turisták által látogatható részét a vízszint. A hatóságok szerdán lezárták a környéket, senkit sem engednek a közelbe, akkora az omlásveszély a vízmosás miatt. Időnként lezuhanó sótömbök zaját is hallani. Úgy tudják, hogy a bezúduló víz még nem érte el a turisztikai szintet.

A község lakosai elkeseredtek, bányaomlástól tartanak.

Általános vélemény szerint a jelenlegi helyzet előre látható volt, évek óta tudni lehet a vízszivárgásról, azt meg lehetett volna szüntetni. Parajd lakosai a bánya bezárása miatt a helyi turizmus összeomlásától is félnek, mivel a környék idegenforgalmának a sóbánya a motorja. Az emberek a bánya bejáratánál gyújtottak gyertyákat és imádkoznak annak megmaradásáért.

Hargita megye önkormányzata válságkezelő csoportot hívott össze a parajdi sóbánya ügyében, ami azért is érthető, mert Parajd lakosainak 80 százaléka a turizmusból él. A megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére – írja a Hang.

Sokkal nagyobb lehet a baj Parajdon, mint azt a hatóságok állítják

Jelenleg másodpercenként nagyjából ötven köbméternyi víz

zúdul be a parajdi sóbányába, miután az elmúlt napok székelyföldi esőzései nyomán megduzzadt Korond-patak elmosta a helyi civilek által ideiglenesen emelt védműveket és megsérült a védőfólia is. Mivel a patakmeder a bánya fölött húzódik, a sóréteg itt a földfelszínig ér, a víz pedig nyilván oldja. Évek óta meg kellett volna erősíteni a patak medrét, hogy a víz ne jusson le a mélyben lévő tárnákba.

A működő bányában lévő látogatóközpontot évente több százezren

keresték fel. A panziót vagy más, turisztikára alapozott vállalkozást üzemeltetők most vendég nélkül maradnak, ami igazi tragédia a Románia egyik legelmaradottabb területén élő székelység számára.

Kép: Facebook

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top