nlc.hu
Aktuális

Újabb gyomorforgató részletek a gyerekvédelmis igazgató ügyéről

Kiderült, mit követett el a többszörösen kitüntetett intézményvezető.
bilincs, fotó. Getty Images

Mint arról beszámoltunk, a héten őrizetbe vették a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és az intézmény rendészeti vezetőhelyetteseként dolgozó fiatal nőt, tegnap pedig már a letartóztatásukat is elrendelte a bíróság. A Rendészeti Államtitkárság most újabb részleteket osztott meg a bűncselekménnyel kapcsolatban.

Kiderült, hogy a neves – gyermekvédelmi szakmai körökben is elismert, hivatali ideje alatt többször is kitüntetett – igazgató először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt a beosztottjaként dolgozó élettársával. Papíron a javítóintézetben vállalt munkát a két lány, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük. A Rendészeti Államtitkárság információi szerint az 57 éves férfi irányított, a 32 éves párja pedig egyezkedett az online felületeken kínált szexhirdetésekre jelentkezőkkel, és kezelte az áldozatok szolgáltatásaiért kapott pénzt.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogták a párost. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint közfeladati helyzettel visszaélés bűntette a megalapozott gyanú az azóta letartóztatott párral szemben.

Az intézményvezetőt egyébként már márciusban felfüggesztette a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság – jegyzi meg a Blikk az esettel kapcsolatban – , mert jelzést kaptak, hogy bántalmazásban lehet érintett. Akkor belső vizsgálatot rendeltek el, illetve büntetőfeljelentést is tettek. 

J. Péter Pál 2011 óta vezette a Szőlő utcai intézményt, 2022-ben pedig ideiglenesen a nagykanizsai javítóintézet vezetését is rábízták, de két hónappal ezelőttig a Zala vármegyei intézményt is irányította. 2017-ben Jószolgálati díjjal is kitüntették. 

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top