
Több helyen is zöldes színűvé vált a Balaton a hétvégén: például az északi parton Balatonszepezdnél (a parttól még 50 méterre is látható volt, hogy zöldes a víz színe), illetve a déli parton Balatonbogláron – számolt be az Időkép, amely algásodásra gyanakodott, ami azonban sokszor csak a hosszan tartó, melegebb időszakok után következett be, most azonban ez még nem volt tapasztalható.
Utánajártak a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetetnél, ahol elmondták: tényleg algásodás miatt zöldült be a tó. Fonalas kékalgák szaporodtak el a Balatonban, amelyek egyenlőre ugyan a teljes vízoszlopot nézve nem nagy tömegben vannak jelen; de képesek a felszínre lebegni; ott nagy tömegben összegyűlni, így pedig látványos algavirágzást produkálni.
A hétfőn, erős széllel érkezett hidegfront átmenetileg orvosolta problémát.
Dr. Vasas Gábor, HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) vezetője hosszasan elemezte a jelenlegi balatoni helyzetet a HírBalaton portálnak. Elmondta, hogy a tihanyi kutatóintézet rendszeresen vesz mintát a tó vizéből, és jelenlegi átlagérték (az algabiomasszát mutató a-klorofill koncentráció 8-10 µg/l) jóval kedvezőbb az Egészségügyi Világszervezet által szabott 75 µg/l-es határértékénél. Ugyanakkor helyenként, különösen az öblökben ez az érték megugrott a hétvégén, ahol a meleg vízben virágzásnak indult az egyik koranyári kékalga, azaz cianobaktérium, amelyet tömegekbe sodort össze a szél. A mostani algavirágzást a viszonylag hűvös tavasz után berobbanó meleg, és a felmelegedő víz okozta: az első algavirágzásra hajlamos kékalgák szaporodtak el helyenként, és tömörültek a vízfelszínen, leginkább a tó nyugati felének öbleiben – magyarázta, hozzátéve: a mostanihoz hasonló lokális, koranyári algavirágzás előfordult a korábbi években is a tó nyugati felében, most azonban már a siófoki medence egyes partszakaszain is megjelent.
A fürdőzőknek azt tanácsolta a kutatóintézet vezetője, hogy ahol a zöldes algatömegek felbukkantak, mindenképpen zuhanyozzanak le strandolás után; nagyobb algatömeg esetében és a zöldes, már krémszerű algasűrűségnél pedig inkább kerüljék a fürdőzést az adott partszakaszon. Érzékenyebb bőrűek számíthatnak piros kiütésekre. Ha pedig valaki iszik az ilyen vízből, hasmenése lehet.
Az időjárástól függ, hogy megjelennek-e újabb lokális algavirágzások. A szakember abban bízik, hogy a nyári főszezont megússzuk nagyobb, a tó teljes területére kiterjedő algavirágzás nélkül.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images