nlc.hu
Aktuális

Meglepő helyen dolgozik Petőfi Sándor leszármazottja

Gyerekkorában sokszor csúfolták, és nem is hittek neki. Ma már okirat igazolja, hogy Fülepi Kálmán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőse, Petőfi Sándor leszármazottja.

Kálmán, aki egy újpesti étteremben dolgozik, elmondása szerint egész életében tudta, hogy az ő szépnagyapja, Hrúz Ádám, Petőfi Sándor édesanyjának, Hrúz Máriának a testvére volt.

„Ez a tudat már kisgyermekként is nagyon büszkévé tett. Meg is vívtam emiatt a saját kis szabadságharcomat, hiszen az osztály és iskolatársaim egy szavamat sem hitték és rengeteget csúfoltak emiatt…Az átkosban az egyik nagybátyám március 15-én egy trikolór karszalagot kötött magára. Elkapták, bevitték. Ő pedig annyit mondott, hogy nem tüntetett, csupán gyászolt, hiszen Petőfi Sándor rokona. Ezt persze igazolnia is kellett, de a papírok bemutatása után el is engedték” – mondta a Borsnak a férfi.

Fülepi Kálmán, Petőfi Sándor rokona

Fülepi Kálmán, Petőfi Sándor rokona

Kálmán arról is beszélt, hogy dédnagymamáját annak idején állami támogatásban részesítették, miután egy ideig úgy hitték, hogy ő Petőfi Sándor utolsó, élő leszármazottja. Erről készült is akkor egy újságcikk, ami a rokonságot igazoló dokumentummal együtt most is a Kami kisvendéglője nevet viselő újpesti étterem falát díszíti.

@kami.kisvendegloje Kis betekintés a konyhába, avagy hogyan is készül a Kami-féle sztrapacska? 🫣👀 Várunk Téged is 👉🏼 📍Kami Kisvendéglője: Budapest, Vasrózsa utca 2. – csak 10 percre a belvárostól! #kamikisvendéglője #kamisételek #magyaroskonyhaújratöltve #gasztrotiktok #újpestitipp #tiktokétterem #váratlanízek #haziasdeextra #budapestiéttermek #indulunk #sztrapacska ♬ eredeti hang - Kami Kisvendéglője
Ez is érdekelhet Petőfi Sándor és Kossuth Lajos Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top