nlc.hu
Aktuális
Biztonsági öv büntetése 2025-ben

Sokba kerülhet egy apró mozdulat hiánya – szigorodik a szabályozás a biztonsági öv használatára, óriási bírságra számíthatsz, ha nem vagy bekötve

Hiába a kampányok és a figyelmeztetések, még mindig sokan nem kapcsolják be a biztonsági övet – most azonban szigorúbb ellenőrzés és keményebb szankciók jönnek. A rendőrség már kamerák segítségével is figyeli az övhasználatot, a bírság pedig akár 40 ezer forint is lehet.

A június 20-án megjelent Magyar Közlönyben tették közzé a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely az objektív felelősség körébe sorolja a biztonsági öv használatának elmulasztásával elkövetett szabálysértést.

A jogszabályváltozás július 5-i hatálybalépése után nem az autó utasai, hanem minden esetben az autó üzemben tartója, illetve használója felel majd azért, hogy menet közben mindenki, tehát a hátul ülő utasok is be legyenek kötve, illetve hogy a gyerekek biztonsági gyerekülésben utazzanak – írja a Telex.

A lap felhívja a figyelmet, hogy egy március elején tartott egyhetes, országos közúti ellenőrzésen több mint 16 ezer esetben bírságolt a rendőrség a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Mintegy 11 ezerben az autó vezetője nem használta az övet.

A rendőrség évente szervez hasonló összehangolt ellenőrzéseket, és mivel ezeken évek óta nem tapasztalnak javulást, így a lap szerint várható volt, hogy szigorítani fogják a bírságolás jogi hátterét.

biztonsági öv

Fotó: Getty Images

Magyarországon még mindig kevesebben használják a biztonsági övet, mint az európai átlag: a hatóságok szerint különösen problémás, hogy bár az övhasználat elmulasztását gyakran dokumentálják, az eljárások nagy része — 75-80 százaléka — eredménytelenül zárul. Az objektív felelősséget érvényesítő eljárás lényegesen hatékonyabb, tekintettel arra, hogy jogsértés esetén az üzemben tartót vélelmezi elkövetőként.

A jelenlegi szabályozás szerint lakott területen 20 ezer forint bírságra számíthat, aki nem használ övet. Lakott területen kívül a bírság összege 30 ezer forint, aki pedig autóúton vagy autópályán nem köti be magát, 40 ezer forint bírsággal számolhat.

További változás, hogy az övhasználatot kamerákkal is fokozottan ellenőrizni fogja a rendőrség, bár erre eddig is volt példa.

A Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet időközben valamiért eltávolított cikke szerint tavaly 204 ezer esetben bírságoltak övhasználat elmulasztása miatt. A Belügyminisztérium statisztikája szerint pedig 2024-ben a balesetek sérültjeinek tizede nem volt bekötve az ütközés pillanatában. Ez az arány 2022-ben még több mint 17 százalék volt – írják. 

A legsúlyosabb eseteknél még rosszabb a helyzet: halálos baleseteknél az áldozatok fele nem viselt biztonsági övet — hívta fel a figyelmet Boncsér Sándor igazságügyi szakértő. Erre tragikus példa a 2022-ben, az M4-es autóút vecsési szakaszán történt baleset is, ahol egy autó szalagkorlátnak ütközött, és mind az öt utas kirepült a járműből – egyikük sem volt bekötve. Az esetről a Magyar Közút kamerái rögzítettek felvételt, az RTL pedig részletes riportot készített róla.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top